1965. október 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
68
i- 38 lembe vett; adatokkal, szemben egyes területeken kisebb-nagyobb mértékű változtatást; hajtottunk végre annak érdekében, hogy a harmadik 5 éves tervperiódusban a jelenlegi helyzetnek megfelelő számokkal dolgozhassunk. Ez az oka annak .is, hogy az 1965. évi várható teljesítést és az 1966, évi javaslatot 100/°- os szinten hoztuk. A fővárosban 1966. évben 74- ú.j hálózat.i ogy ség megvalósít ás á- val számolunk, ebből 6 a minisztériumi iparban, 26 a tanácsi iparban ós 42 a szövetkezeti iparban létesül. A hálózat számának kialakításánál a Központi Statisztikai Hivatal által 1965, évben rendszeresített felmérésből indultunk I ki. Ez az oka annak, hogy a második 5 évos terv hálózati egység számaitól egyes területeken jelentős az eltérés. A beruházási tervjavaslatok közül jelentősebb fejlesztési lehetőséggel osak a szövetkezeti iparban - döntően a számításba vett szővetkezetfejlesztési alapból - lehet számolni. A minisztériumi, ipar beruházásai köz öt; t a Kohó- ós Gépipari Minisztérium, illetve a GELKA Vallalat tervbe vett 5 hálózati egységének létesítése és a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium, illetve az Autófenntartóipari Tröszt által megvalóoitandó két; javitó-kar bánt ártó üzem szerepel. A tanácsi, iparban a leadott keretszámok csak a 100 q/müszak kapacitású mosoda kivitelezésének megkezdésére adnak lehetőséget. A szövet.kezeti lpar mintegy 30 millió forinttal figyelembe vett beruházási célt szolgáló szövetkezetiejlesztési alapjához 8.3 millió forintos épitési mutató szükséges. Az épitési mutató részint két peremkerületi üzletház építésének megkezdését, részint két autószerviz létesítését teszi lehetővé. A szövetkezetfejlesztési alapból 1966. évben 1 millió forinttal külföldi ingvasaló présgép beszerzését tervezzük, amelyhez a szükséges devizát az OKISZ biztosítja. ! i I * *.«*-**■» . Áiífp