1965. szeptember 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

169

Hogy kinek jó, hogy annyi bizottság vizsgálja a főorvosi pályázatokat? Lényegében a következőről van szó: Két bizottság tesz javaslatot. Az egyik a vezető­kórházak szakfőorvosaiból áll. Ha pl. sebész pályázik aebészfőorvo- ai állásra, akkor az 5 vezetőkórház sebésziőorvosa megvizsgálja a pályázatokat és egy rangsorolást részit. Ez az c véleményük, ez a területnek az állásfoglalása. Azt felküldjük az egészségügyi minisz­tériumba. A minisztérium kiadja az ETT-nek, . :;ely ugyancsak & jelöl­tek szakmai képességeit, szakmai rátermettségét vizsgálja és ugyan­csak készit egy rangsorolást. A területi és a minisztériumi rangsor után a mi­niszter megkapja, hogy a pályázók közül első helyen ez alkalmas, a másik helyen emez, a harmadikon amaz ás ha vannak olyanok, akik mind a két bizottság véleménye szerint alkalmatlanok, azok kimarad­nak . Az igy leadott kereten belül területi tanácsi in­tézménye:: esetén a kerület, fővárosi intézmények esetén a Fővárosi Tanács egészségügyi osztálya dönt a megfelelő politikai szervekkel való konzultáció után. Elnök : És ha az illető egy negyediket akar kinevezni, akkor mi van. Gyergyai Károly: A jelenlegi rendelet szerint csak minisztérium által jóváhagyott kerettől lehet válasz­tani. Kelemen Lajos: Előfordult már, hogy a mi­niszter elvtárs leadott egy listát, amelyen pl. 3 név voltos a ké­rőiét a rangsorban a harmadikat nevezte ki? Előfordult.'' Gyergyai Károly: Gyakran. Kelemen Lajos: Csak annyi joga van tehát a kinevező szervnek, hogy válogathat a 3 vagy az 5 közül! Gyergyai Károly: Igen. Hogy a .leadott ke­reten kivül akartai: volna valakit kinevezni, az nagyon ritkán -sr- | dúl elő. A rangsor általában lehetővé teszi, hogy az a jelölt fus­. CÓ3 i ! * fi-. , >:< . | * j 9 i- 50 ­I I

Next

/
Thumbnails
Contents