1965. szeptember 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
5
BUDAPEST. FŐVÁROS TANÁCSA VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGÁNAK Tervosztálya IRÁNYELV TERVEZET A FŐVÁROSI TANÁCS HARMADIK 5 ÉVES TERVJAVASLATÁNAK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ (1966-1970) A Főváros a második 5 éves tervidőszak alatt számottevő mértékben fejlődött, uj létesítmények egész sorával gazdagodott. A fejlesztések és a gazdálkodás javitása következtében jobb és magasabb színvonalú a lakosság ellátása számos területen. Eredményeink azonban nem jelentik a szükségletek teljes kielégítését, minthogy ennek mértékét gazdasági lehetőségeink határozták meg. A harmadik 5 éves terv kidolgozása előtt a terv tartalmi részének meghatározása céljából szükséges, hogy a Tanáos és választott testületet, a Végrehajtó Bizottság, az állandó bizottságok a népgazdaság lehetőségeit figyelembe vevő, gazdasági alapokon nyugvó várospolitikai koncepciókért; , irányelveket fogadjanak el. Olyan irányelveket, amelyek összhangban vannak a lakosság igényeivel és a fejlesztések megalapozott ágazati és területi arányok figyelembevételével kerülnek meghatározásra s a fontossági sorrend megállapításánál figyelembe vették a szükségletek kielégítésének jelenlegi mértékét. Az irányelvek kidolgozásánál legyen lényeges szempont az, hogy előtérbe kell helyezni a lakosság azon ig-ényeinek kielégítését, amelyekhez az igénybevevők saját anyagi erőfeszítéseikkel, társadalmi munkájukkal hozzájárulnak. A népgazdaság harmadik 5 éves tervének főbb arányai már kialakultak. Az arányok alapján városgazdálkodási célokra mérsékeltebb előirányzatok állnak rendelkezésre. Mint ismeretes, a második 5 éves tervidőszakban a mezőgazdaság szocialista át744/Mné.r j ___________________________________/ i I í