1965. július 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

39

I ... 2 ­lyi pályát 187o-bon nyitották meg. Már 1934-ben ez akkori Besz- ká.rt rögzítette, hogy mint közlekedési eszköz el a'ml t0 Jellemző­ként említjük meg, hogy napi utasszáma 119o utas volt, tehát ke­vesebb, mint az autóbusz l/2 órai teljositőképessége. /Megjegy­zendő, hogy a sikló teljes kapacitását nem használták ki, az u- gyanis egyirányban 72o fő volt óránkint/. Azonban a közlekedési szempontokon túlmenően rali smerjük a sikló tradicionális és idegen­forgalmi jelentőségét. A Palota - Dézsa György téri részén a létesítendő Nemzeti Könyv­tár épületében - közterületről indulva és érkezve - 3 db. lo szo- rnélyes gyorslift épül a tervek szerint. Kapacitása 12oo fő/éra, azaz egy órai kapacitása megegyezik a sikló egész napi utasazámá- val, A gyors lift a tömegközlekedési hálózathoz kapcsolódva a Vár­ba haladók utazási igényeit fogja ugyancsak kielégíteni éo közvet­íti gyors knpesolatot biztosit a Vár és az Attila krt. között. A tömegközlekedés szempontjait figyelcmbcvéve - jelenlegi elgon­dolásunk szerint - a már közölt indokok alapján a vári mozgólép­cső megépítésével egyelőre nőm foglnlkozunk. A Vár tömegközlekedési igényeit tehát besűrített nagykapacitású autóbuszjárattal, o részben gyors lifttel kívánjuk kiolégJ-tűni. Közlekedési Igazgatóság ■mm *

Next

/
Thumbnails
Contents