1965. június 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

209

tó r> hogy szükségesnek tartja kerületi munkaértekezletek létrehozá­sát. Értelemszerűen ez benne van a határozati javaslat jelen­legi megfogalmazásában is, - amely azt mondja, hogy a végre­hajtóbizottság utasitja elnökhelyettesét, hogy munkáltassa ki a kerületi tanácsok mellett működő munkaértekezletek tevékeny­ségére vonatkozó irányelveket - de helyes volna kimondani, hogy a végrehajtóbizottság ezt szükségesnek tartja, é3 ennek a ta­laján kellene kidolgozni a kerületi munkaértekezletek működését. Ami pedig azt illeti, hogy az oktatási állandó­bizottság keretében müködik-e a gyermekvédelmi albizottság, vagy nem, azt hiszom, hogy erre vonatkozóan nem kellene a végre# hajtóbizottságnak határozataot hoznia, hiszen az oktatási ál­landóbizottság maga döntheti el ennek az áfttafcMMté bizotts ágnak a fenntartását, vagy esetleg éppen a munkaértekezletbe beol­vasztván az albizottságot,ott tartja lehetségesnek a korábbi pozitiv tevékenység folytatását. Miután a minisztériummal ebben a vonatkozásban tárgyaltunk, nem látszik feltétlenül szükségesnek a korábbi kormányhatározat módositását kérni, mivel a minisztérium egyet­értett azzal, hogy a kerületekben is működjenek munkaértekez­letek. Nem feltétlenül szükséges tehát a Minisztertanács ren­delkezésének módosítása, mert ott végeredményben egymondatos paoszus van erre a témára vonatkozóan, - és nem elsősorban a szószerinti, hanem az értelem szerinti végrehajtás lehet: itt érdekes. Ha a minisztérium egyetért ezzel a javaslatunkkal, akkor akár holnap, illetve az eredetileg megjelölt határidő­ben megkezdhetik működésüket a kerületi munkaértekezletek. E 1 n ö k: A vita lezárásával kapcsolatban arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a Sós elvtárs által érin­tett témakört figyelembevéve, itt két különböző ügyről van szó. Az egyik: a bűncselekményt még el nem követett, de családi és egyéb okok miatt védelemre szoruló gyerekek, a másik: a bírósággal már kapcsolatba került gyerekek sorsa. Itt osak az első téma szerepel. Holnap a Miniszter tanács Jfcéebben a két különböző témakörben fogja tárgyalni a gyermekvédelem hely­zetét, másrészt a gyermekek bűnözésével kapcsolatos kérdést. A kettő között szoroa a kapcsolat, mert a 12-14 éves korú gyer­mekek között vannak olyanok, akik valamilyen bűncselekményt i I ---- |- 18 - | 4

Next

/
Thumbnails
Contents