1965. június 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

229

$ * Időközben konzultáltunk a minisztériummal ebben az ügyben, ás a minisztérium úgy látja, hogy a megoldásra meg­van a lehetőség, és az erre vonatkozó szabályozás a közeljövő­ben megjelenik. A másik problémakör, amelyet Sós elvtárs fel­vetett, a kereskedelem és a vendéglátóipar kezelésében lévő éttermek kihasználása olyan értelemben, hogy ott lehet-e még közétkeztetési tevékenységet folytatni. Ez a probléma évek óta fennáll. Minden egységünk kapacitását felmértük, és ma nin­csen olyan egységünk, amely ne bonyolítana le közétkeztetést, ahol a kapacitás ezt megengedi. Vannak olyan egységek, - főleg a külső kerületekben, az uj lakótelepeken - ahol a kapacitás nincsen kihasználva. Mi ezeken a helyeken nyújtanánk közétkezte­tést, de nem merül fel ilyen irányú igény. Nem egy esetben az is előfordult, hogy a vendéglátóipar még túlzott mértékben ia vállalt közétkeztetést, - és az egészségügyi szerveknek kellett beleavatkozniok és korlátozó intézkedéseket tenniök, amelyeknek következtében az adagok számát csökkenteni kellett. Ez azt mu­tatja, hogy a vendéglátóipar részéről nem áll fenn idegenkedés. Volt olyan eset is, - mint pl. a Pilvaxnál és a Belvárosi étteremnél - hogy a korábbi hagyományos elsőosztályu éttermek is nagymértékben felfuttatták a közétkeztetést éa ez­zel kiszorították az egyéb étkeztetést igénybevevőket. Ez volt az oka annak, hogy amikor a Belvárosi kávéházat helyreállítot­tuk, onnan a közétkeztetést ki kellett vonni, mert azokkal a feltételekkel, amelyek ott korábban megvoltak, nem volt lehető­ség a közétkeztetés lebonyolítására. A Belvárosinál a KÖJÁL közbelépése miatt jelentékeny mértékben csökkenteni kellett a közétkeztetésben résztvevők számát, - majd végülis szükségesnek és indokoltnak tartottuk, hogy ilyen elsőosztályu jellegzetes egységet olyan módon alakítsunk ki, hogy az a régi hagyományok­nak megfelelően funkcionáljon. Ezért Írjuk a jelentésben,hogy a közétkeztetési tevékenység fokozására kapacitás hiányában ninc3 lehetőség. tti l - i

Next

/
Thumbnails
Contents