1965. január 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

126

i- 6 ­Bgy másik venatkezásban a felújítási keretek csökkentését kifogásolta az állandó bizottság, illetve azoknak az ágazatok között való elosztását* Általában 29 százalékkal csökken a felujitási keret a korábban tárgyalt tervhez képest, és ezen belül a kereskedelmi ágazaté 39 százalékkal, - de van olyan ága­zat is, ahol ennél nagyobb mértékű csökkenés is történt* Felmerült az a kérdés, vájjon szükség van-e a kereskedelemben ilyen összegű felújításra, amikor kereskedelmi bolthálózatunk helyzete nem olyan, hogy ne birná ki azt, hogy egy-két éven keresztül csupán kisebb mértékű felújítást hajtsunk végre ezen a területen. Természetesen azt, amit a KÖJÁL előir, vagy amit az egészségügyi szempontok indokolnak, ujitsuk fel, de azonkívül inkább fordítsuk a rendelke­zésre álló kereteket a kórházak, iskolák és egyebek felújítására, mert azok rosszabb állapotban vannak, mint a kereskedelmi hálózat. Szeretném azt is észrevételezni, hogy a létszám- csökkentés elérése érdekében tett intézkedések nem eléggé intenzi­vek* Bzt elsősorban a közlekedési ágazattal kapcsolatban állapít­hatjuk meg. Ebben a teremben már jónéhány év óta beszélünk a jegy­kezelés egyszerűsítéséről a közlekedésben, a kalauz nélküli villa­mosokról és autóbuszokról, és ez mindig visszatérő probléma* Buda­pest közlekedésében többtizezer embert foglalkoztatunk. Az az ér­zésünk, hogy bátrabban kellene ehhez a kérdéshez hozzányúlni, és az egyszerűsítéseket nem csupán egy-egy vonalon, vagy egy-egy já­raton kellene bevezetni, hanem szélesebb körben, mivel ez nem ter­melő, tehát inproduktiv létszám, ugyaniakkor azonban más ágazatok- bán létszám-szükséglet van. Ami a terv végrehajtását illeti, az állandó bi­zottság abban látja az 1965.évi terv sikerét, ha a végrehajtást az év elejétől kezdődően figyelemmel kísérjük* Ezért elhatároz­tuk, hogy a negyedévi és a félévi beszámoltatásokon tulmenőleg, az állandó bizottság már mostantól kezdve figyelemmel fogja kisér­ni különösen a munkálatok elkezdés! idejének betartását. Ezen ki­vül tervbe vettük a végrehajtóbizottság által kiadott utasítások végrehajtásának ellenőrzését is. Ez különösen vonatkozik a feles­leges készletekre, amelyeknek mértéke elég jelentős összeget kép­visel. Ugy látjuk, hogy az elmúlt években az elfekvő készletek I ^ I ft

Next

/
Thumbnails
Contents