1964. május 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

178

lezettsége, azután 3oo millió fölé. Ez a vállalat, profiljában, hogy ugy mondjam, fokozatosan földalatti vasútépítő vállalattá alakul át. Ebben az esetben már valószínűleg jobban lehet majd szervezni a munkát, mert most ellentét van a vállalati tevékeny­ségen bellii a budapesti és a vidéki munkák elosztása között és Budapesten belül is van ellentét az egyes munkák között. Azt hiszem, lesz majd mód folyamatosan foglalkozni ezzel a kérdéssel és a KPM-mel közösen kialakítani azt a szervezeti és együttműkö­dési formát, amely a vállalatnak a földalatti vasút építésére vo­natkozó kötelezettségét érinti. Hogy az észak-déli vonal tervezése megoldható-e* a jelenlegi, vagy a kifejlődő tervezői apparátussal, arra nyugod­tan azt mondhatom, hogy igen. Ha a földalatti keletenyugati vona­lának tervezéséhez szükséges apparátus létrejön az ÜVATERV-nél, akkor ez az apparátus képes áttérni az észak-déli vonal tervezé­sére is. Db e mellett a FÖMTI is foglalkozik az észak-déli vonal tanulmánytefvével. Hogy azután célszerű lesz-e később egy külön földalatti tervező vállalatnak a létrehozatala akár a KPM, akár a Tanács vezetése alatt? Azt hiszem, hogy ezt később is lehet nyugtázni. Ha azonban a kelet-nyugati vonal tervezési problémáit döntően meg tudjuk oldani, az nagymértékben biztosítja az észak- déli vonal tervezési feladatának az ellátását is, t i M i I i- 64 - 65 -

Next

/
Thumbnails
Contents