1964. február 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
170
I 'J- 3 véleménye szerint a munkaerőhiány sok (izemben csak látszat és mögötte tula jelenképpen nagymérvű raunkaerővándorlás húzódik meg. Csikesz Józsefnénak is az a véleménye, hogy a főváros problémáját elsősorban az oldaná meg, ha minél több ipartelepet vidékre költöztetnének oda, ahol a munkaerő van. Bár helyesnek tartja a mun- kaerőutánpótlásra vonatkozó észrevételeket, a Végrehajtóbizottságnak mégis tisztán kell látnia azt, hogy a nagy tartalék tulajdonképpen az üzemeken belül van: műszaki fejlesztés és jobb üzemszervezés. Molnár László rámutat arra, hogy a vállalatok a műszaki fejlesztésre rendelkezésre álló alapjukat csak április vége felé, vagy a II, félévben kapják neg, amikor már nem sokat tudnak kezdeni vele. Köböl József a határozati javaslat 2./ pontjának megfogalmazásában bizonyos változtatást javasol, Szerinte ugyanis nem a munkaügyi osztály hatáskörének a bővítéséről, hanem a Végrehajtó- bizottságnak a munkaerűgazdálkodás terén való hatáskörének a bővítéséről kell tárgyalni, Ezután felhivja a figyelmet arra, hogy az ipartelepek vidékre való li'lyezése rendlcivül nehéz és ezáltal tulajdonképpen uj kapacitást nem ia nyernek. Véleménye szerint szorosabb kooperációra volna szükség a munkaerőgazdállcodás kérdésében a Peotmegyei Tanáccsal. Bondor József a kategóriába sorolt vállalatok problémáival feglalkozik. i.ár a kategóriák kijelölésénél is igen komoly harcot folytattak az egyes minisztériumokkal. Később ezeket a kategóriába való sorolásokat - a Gazdasági Bizottság hozzájárulásával - megváltoztatták, de igen gyakran a kategorizálást figyelmen kivül hagyják maguk a minisztériumok is, amikor kitelepítésre Ítélt vállalatokra olyan termelési feladatok teljesítését róják ki, amelyeket csak beruházás utján lehet teljesíteni. A tartalékok kérdésében teljesen agyét ért aszal, hogy a jelenleg meglévő munkaerőket kellene jobban kihasználni. Szóvá teszi, hogy meg kellene vizsgálni az anyag- és a szállítási problémákat is. A vállalatok általában nincsenek tisztában a műszaki fejlesztés fogalmával s igy természetesen az ilyen célra kapott pénzt nem tudják, hogy tényleg mire kellene gyorsan elkölteni. Kisléghy Imre megítélése szerint az üzemszervezés ötletszerűin és nem céltudatosan történik. Keváoa Béla szükségesnek tartaná, hegy a Fővárosi Tanács a saját tapasztalatait és a belőlük levonható következtetések alapján illetékes szerveknek megfelelő javaslatokat tegyen. A vállalatok termelési feladatai, valamint a meglévő munkaerő ninos összhangban. Szükséges tehát, hogy a termelési feladatokat a munkaerővel összhangban állar/o I ff , .• - .:ÓÍp