1964. január 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

256

- 13 ­rá - aj ­tud kellő mennyiségi! csempét biztosítani* Elnök szintén az Óra— és Ékszeripari Vállalat igen erősen elhúzódó átköltözésének kérdésével foglalkozik. Több hozzászólásban felvetik a határidők kérdését. Elnök nyomatékosan kijelenti, hogy ha 1964-es határidő van megállapítva, okker ahhoz kell ragaszkodni, vagy pedig meg kell állapítani azt, hogy old. az előterjesztést készítette nem meggondolj tan terjesztette elő a határidőt. Elnök, indítványozza, hogy a végre- hajtóbizottságet negyod év múlva tájékoztassák arról, hogyan áll a Lonhossék-utcai építkezés. Kőmives István a krematóriummal és a Fel­vonójavitó Vállalat uj telephelyével kapcsolatban tesz észrevételt. Mindkét létesítmény tervezését éo tervezési kapacitását bejelentet­ték az 1964.évi terv-igények között. Az Országos Tervhivatal mind­kettőt törölte abból kiindulva, hogy sem az egyik, sem pedig a másik ötéves tervben nincsenek előirányozva. Az a javaslata tehát, hogy az 1964.évi tervezés költségeit mindkét létesítmény esetében a főváros saját erőforrásaiból finanszírozza. így ol lehet érni azt, hogy az 1965.évi tervek összeállításáig éa elkészítéséig mindkét létesítmény­nek lesz jóváhagyott beruházási programja és Így lehet remélni azt, .. hogy 1965-ben az Országos Tervhivatal mindkét létesítményre biztosít­ja a szükséges hitelfedezetót. Indítványozza, hogy a kremntóriuura vonatkozó program javaslatot ne január 31.-ig, hanem március 31-ig tehessék meg. Határozat: A Végrehajtóbizottság 14 a VB határozatok végrehajtásáról szóló jelentést el­fogadja; 15 a 365/1963.33*VB határozat határidejét március 31*-ig meghosszabbít j a; Határidő: március 31* Felelősek: Bondor József, „ováeu Pál és Kőmives István. 16 a 441/1963 oz VB határozat határidőjét január 31.-ig meghosszabbítja; Hatáldd6: január 31. Felelősek Gyalmos János éo Kerek Gábor 17 a 401/1963.az.VB határozat határidejét március 15.-ig meglio 03 zabbit ja; Határidő: március 15* FololősT Sásdi Sándor. í ' ■ I * . ótp

Next

/
Thumbnails
Contents