1964. január 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

231

' I í- 63 ­idekerül egy beruházási program, akkor meg vannak állapítva az igények, de nincs még kijelölve ,• hogy melyik gyártó mii fogja gyár­tani. Nincs tehát visszaigazolás sem. A belmagasság megállapítása romfiinHf olyan értelemben borította fel a dolgokat, hogy kimondották, hogy ilyen belmagasság mellett csak akkor lehet dolgozni, ha elszí­vó- ó3 egyéb berendezéseket is felszerelnek. Elkezdődött a kilin­cselés a Szellőzőberendezősek Gyára és egyéb szervek felé. Sgy-egy berendezéshez azonban az uj profil szerint 5-6 gyárnak kell alkat­részeket adni. Csináltattunk pl. 2 forrdviz-szivat tyut. 7 helyről kellett összeszedni az alkatrészeket, a villanymotort, stb. I Csikesz Józsefné: Mindenütt ugy tartják a határidőt, mint nálunk? Akkor egyszerűen nem kell határidőt kimon­dani . Bondor József: Akkor kell idehozni egy beruhá- zási programot, amikor vissza van igazolva. Elnök : A VB. vezető testület, amelynek határo­zataival nem szabad játszani. Ha egyszer idejött egy anyag azzal, hogy 64-ben, akkor vagy ahhoz kell ragaszkodni, vagy pedig meg kell állapítani, hogy valaki nem meggondoltan hozta a határidőt. De hogy mi nyugodtan tudomásul vészük, hogy a 4 millió 11 millióra emelke­dett, azutín a 64-es határidőből 65-ös határidő lett, az gyakorla­tilag azt jelenti, hogy valahol valakik felelőtlenül mindig elkö­vethetnek hibát, mert a hiba káros következmónydit tudomásul vesa- szük. A 65-ös befejezés azt fogja jelenteni, hogy a 3o milliós be­ruházás esetleg majd 45 milliós lesz és elkészül a létesítmény 68 december 27-ére, holott az eredeti elképzelés szerint i/iid megnyi­tásának időpontja körül kellett volna'elkészülnie . Bondor József: Eredetileg is az volt az elkép­zelés, hogy kivül elhelyezik a portálokat és- belül, az udvaron dol­gozhatnak azután is. Mindenki látta, hogy 64-re nem tudjuk elvégez­ni a bel3Ő átalakítást. Elnök: De kellett, hogy valaki lássa ... Bondor József: Sajnos a legtöbb beruházást az determinálja, hogy ki mit fog hozzá adni. Sós György: És amikor valami átköltözik, akkor kacsalábon forgó kastélyt akar. Tapasztaltam én már ilyet. Sokszor a világszínvonal felett állót akarnak. 2T(\ I I ' I ...MM * •*. :p

Next

/
Thumbnails
Contents