1964. január 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

185

- 15 ­nem tudom, hogy a tisztelt Végrehajtóbizottság xájékozott-e róla. Engedjék meg ezért, hogy csak egészen vázlatosan elmondjam, hogy igyekszünk helyzetünkből kiutat keresni és próbálunk kezdeményezni. Az OTP megkeresett bennünket azzal, hogy adjunk neki telket társas- házak építésére. Szóba hoztam, hogy beépítésre alkalmas területünk nincsen, nagyon sürü a beépítettség nálunk, csak szanálással lehet­ne telket adni erre a célra. Azt mondották, hogy ugy is meg lehetne oldani a kérdést. Ha mi adunk egy loo lakás épité3ére alkalmas tel­ket, ők felépítenék a loo lakást. Ha a Fővárosi Tanács vállalná a romos, életveszélyes lakásokban lakók elhelyezését, akkor meg lehetne oldani Újpesten egy bizonyos szanálást és építést, ezáltal jelentősen csökkenne a főváros terhe, mert egy lakás szanálása mo3t 15o.ooo fo­rintba kerül. Az itteni tárgyaláson azonban kiderült, hogy nem is ez a probléma, hanem a kapacitás. Még sem tudjuk elfogadni, hogy nem lehetne viszonylag réassubb ütemben ugyan, de mégis csak elkezdeni a szanálást és az OTP számára is egy bizonyos keretet adni. Abban is maradtunk, hogy nincs lezárva a kérdés, tovább foglalkozunk vele. Elnézést kérek a hosszú kiegészítésért. Elnök : Kinek van kérdése? Vertetics János: A jelentés 2. oldalán alulról a harmadik bekezdés azt sl&é mondja, hogy a IV. kér. épitési és közlekedési osztály 553 épületet tart nyilván, mint romos, bontandó épületet. Az a kérdésem, hogy ez az 553 épület hány bérle­ményt foglal magában. Elnök : Lajtai elvtár3 válaszol a kérdésre. Lajtai Endre: Egy-egy épületre átlag lo bér­lemény jut Újpesten. Elnök : Tehát 5.53o bérlemény van a lebontásra Ítélt vagy romos házakban. Lajtai Endre: Vagy a gazdaságosan nem felújít­ható házakban. Elnök : A lakások 33 %-a tehát lebontásra itélt épületben van. Kinek van észrevétele? I M I 5 • I

Next

/
Thumbnails
Contents