1963. november 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
49
3«/ A megalakult lak''sszövet rezetek működése és üzemelte ése során felmerül6 számos rendezésre v'ré kérdés közül néhányat kiemelünk* a*/ Több szövetkezet nincs megöl-' ;edvo a kerületi tanács által első Ízben kijelölt házfelügyelő személyével, illetve az általa végzett munkával* Ilyen esetben szabályszerűen lefolytatott eljárás után a házfvlügyelőn ek felmondana, de a házfelügyelő lakás-problémáját nem tudja a szövőt kőzet megoldani® b#/ Akadnak lakásszövetkezet ok, amelyek a mollé khe1ységo két / mosó- konyha, szárító, pince;/ nem a rendoltetóseknok mogf lelően használják fül, hanem azokat bérbeadják raktározási, irodai célokra, ami civile t nem helyes* Cs/ Számos zavart okozott as ol ült évek során az, hogy a már Óvott szövetkezeti épületekben, illetve lakásokban a beköltözések után merültek fii kifogásol'sok, melyek tervezési, vagy kivitelezési hiányosságok volt ak. Ezeket az indokolt, vagy indokolatlan kifogásokat sem a beruházó, ser a kivitelező azonb'n non volt hajlandó tudom'óul v nni« Az ilyen jellegű kifogásolások annak következtében, hogy a 1-ká.sszövotkezotek ev'r képviselhetik magukat a műszaki átadás- átvételen, csökkenőben vannak és jogilag rendezettek® d*/ A lakásszövetkezeti épületükben levő üzlotholységek üzemeltetéséből is számos probléma merült már fül? Ezért szövetkezeti házakban üzlethelységek építése megfontolandó.4*,/ A gyakorlatban non vált be mz •• r. ndsz-er, hogy. a lakás s z öv ot ko zotok össz s ügyeit a választott igazgatónág társadalmi munkában lássa el, A lakó szövet kezet-lenek számos szám vit li, műszaki és jogi problémákkal kell mcgküzdeniök* Ezért kívánatos olyan érdoklcép-viselet i ez rv életrehivása Budapesten, amely a lakás- szövetkezeteket az említett problémák vonalán megfelelő felkészültséggel képviselne. Az Építésügyi Minisztériumban olyan álláspont alakult ki, hogy a lakásszövetkezetek érdekképviseletét Budapesten n SZÖVOSZ vegye át, mint ahogy vidéken a lakószövet- kozeteket már a vEÜZÖV~Ök képviselik# 5*/ A lakásszövetkezeti lakások iir,emeltetés.;vei kap- solatos kérdések közül külön kell foglalkozni a lakások karbantartási és felújítási r.unIcáinak rendezetlen kéréseivel*, a*/ Amennyiben a lakásszövetkezetek érdekképviseletét a SZÖVOSZ lát- ná el, akkor a SZÖVOSZ kötne szerződést a lakásszövetkezetek fő j I I ... 4 ...