1963. október 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

35

é hogy a Fővárosi Tanács költségvetését az Országgyűlés jóváhagyta és az ebből származó költségvetési eredmény- kiesést csak év végén, korrekcióként letet figyelembe- vonni. A népművelési osztály a mozihelyárak csökkenté­sének lehetőségeiről tárgyalásokat folytatott a Művelő­désügyi Minisztérium Filnf őigazgat óságával, nz Igazga­tóság a nozitelyárak csökkentésével nem ért egyet. Ál­láspontjuk az, hogy az elmúlt években a jól bevált bér- letozési rendszerrel az ifjúság számára jelentős nérté- lcü kedvezményt biztosítottak. 1963* III. negyedévétől a kedvezményt a.nyugdíjasokra és xolnőtt dolgozókra is kiterjesztették. Megállapított' tény az is, hogy a világ­visz onylatbon érvényben lévő mozihclyárakkal szembon fővárosunk mozihelyárai igen alacsonyak, jórészt ala­csonyabbak a szocialista országokban érvényben lévő helyáraknái is. A VB. 193/1963.sz• határozatával utasította a mezőgazdasági osztály vezetőjét, gondoskodjék a felülvizsgáló bizottságok megalakulásáról, • a bizottsági elnökök és tagok mogfololő kioktatásáról és a felülvizs ■ gálati munka haladéktalan megkezdéséről. /A VB. 191/1963.sz. határosa • tával a mezőgazdasági osztály előterjesztésére Budapest III. és XVI. kerület területén a földeknek az 1961. évi VI.törvény alapján törté­nő felülvizsgálatát elrendelte./ Határidő 1 azonnal. Felelős: Tóth László. A VB. határozata alapján a III. ós a AVI. kerületben a felülvizsgáló bizottságok megalakultak, a bizottsági elnökök és tagok kioktatása megtörtént. A bizottságok jelentéseit a XVI.kerületi tanács VB. október 4,-én megtárgyalta, a III. kerületi tanács VB. november 5«~i ülésén tűzi napirendre. í A VB. 214/1963.sz. határozatával utasította az egészségügyi osztály, a KÖJÁL és a kereskedelmi osztály vezetőjét, hogy a Tejipari Vállalatok bevonásával dolgozzanak ki megfelelő intézkedő setet a tejnek a tejipari üzemekben való megfelelő előkészítésére és kezelésére, valamint arra- nézve, hogyan lőhetne elsősorban a közvetlen fogyasztásra keiül ő tej tisztaságát biztosítani. Határidő: augusztus 31« Felül ős: Gyergyai. Károly, Kapós Vilmos és Más dl Sándor 0 1 1, I 8 ~ * ü I

Next

/
Thumbnails
Contents