1963. október 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

121

i történt, a Fővárosi Tanács vezetésében és a társadalmi szervek körében egyaránt megváltozott a hozzáállás és a szemlélet. Fel­ismerték, hogy a gyermekvédelem kérdésével behatóbban és alaposab­ban kell foglalkozni azon tulmenőleg, hogy egy sor intézkedés tör­tént az évek folyamán. Mindenképpen helyes tehát a józanság és a mért élet art ás. A másik, amitől szeretnék szélni^as, hogy a gyermek­védelemmel kapcsolatban különböző felfogások és szemléletek vannak. Azt hiszem, hogy mindenki előtt, aki józanul nézi és látja ezt a kérdést, világos, lio ;y a gyermekvédelem csak egy része az egész ifjúság, nevelésének. tonek a gyermekvédelmi témának a megoldása majd az lesz, amit az elvtársak leirnak, hogy ha a szülői felelős­ség színvonalának az emelkedése, amely a szocialista társadalmi rendben szükséges, valamint az iskolai oktató-nevelő munka eljut arra a szintre, hogy ezt a problémát megoldja, ha a feltételeket olyanokká tudjuk tenni, hogy pl. elegendő napközit, stb. tudunk biztositaní.f<31apvlYton(ij![y ilvánvalóan ez csökkenti majd ja gyermek- védelmi esetek számát. Mindenképpen ugy kell* tehát felfogni a gyermekvédelmi munkát, mint az egész ifjúság nevelésének egy rész­kérdését. Nem azt jelenti ez persze, hogy lebecsülendő részkérdés a gyermekvédelmi munka. Aki tehát a gyermekvédelem területét min­denek fölé akarja helyezni és nem veszi figyelembe az ifjúsággal kapcsolatos általános nevelési problémákat, az helytelenül jár el, és helytelen szemléletet képvisel. Ugyanakkor viszont én olyan problémát is érzek, egy kicsit Perlai elvtárs felszólalásából is, hogy azért ott is igazítani kellene egy kicsit a szemléleten, mert Perlai elvtárs,nem lehet Összehasonlítani a 47-es viszonyokat, a 6o-63-as viszonyokkal. Perlai elvtárséknál is vigyázni kell tehát, jcxrtXDtfxisxlEiiHtxaiyaKxxzxxiéixt^ nehogy az legyen, hogy tulaj­donképpen a felderítéssel van a baj, hogy nem a gyermekvédelem helyzete súlyos, hanem túlzottan nekiálltunk éo olyan eseteket is felderítettünk, amelyek tulajdonképpen nem veszélyeztetett ese­tek és ezért van baj, ezért van problémánk a férőhelyekkel, meg egyebekkel. Srre is vigyázni kell, a józan mért éktartást ott is be kell tartani és szembe kell nézni azzal, hogy bár sokat tettünk ebben a témakörben, roppant nehéz a kérdés, tort - nem akarok most a számokkal játszani - végül is mindegy, hogy 2o.ooo, vagy 15L000 vagy 8.000, hiszen még a 8.000 is elég nagy szám ahhoz, hogy ezzel a kérdéssel súlyának megfelelően foglalkozzunk és az okokat nem l_ te ________________________________________- 1 ' " mám * ?. t&mp

Next

/
Thumbnails
Contents