1963. augusztus 21. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
57
—-wBP * '-.IP I i I 9 > munkát. A közművök hálózatfejlesztési ós felújítási munkáinak földmunkáit eddig alvállalkozásba tcrmolőszövotkozeteknok adták. A rendelet negjalonóse után a házilagos tevékenységet növelni kellett az alvállalkozói munka-mennyisógnok megfelelően, Ez természetesen csak részben sikerült és a túlérik száma a múlt évhez kópost jelentősen nognövekedett. A közlekedési vállalatok járműjavítási és készítési tevékenységének lemaradását elsősorban szakmunkáshiány okozta, do ugyanoz, közrejátszott a mélyépítőipar kedvezőtlen tervtcljesitésébcn is. A munkás-tulórák száma a Közlekedési Igazgatóság összesenben több, mint kétszeresére emelkedtek, a forgalmi dolgozóké podig 11,6 /-l:al magasabb a múlt évi megfelelő időszak tényszánándl. Termelékenység Az összesített jt. rmolási létszám és termelékenységi mutatók alakulásán az 1962. I, félévi tónyszámok százalékában a következő tábla szomlólteti: Munkás Egy főre jutó Tornelós /torm.nüsz,/ term.érték / Megnevezés: % létszám / l 1---------------------------------Ipari termelés ' * I Kézműipar nélkül, 1963. I. ' 1-i áron/ lol,7 lo3,l | 98,8 Épités- szedőién 93,6 lol,6 ! 92,4 Segédipari termolés 80,6 95,5 I 94,3 • I Házilagos épités- szerelés loo,6 99,8 loo,9 Műszaki tervezés 127,7 llo,7 115,3 í=s.asssss.sssssss=s=sss^=ssJsss=sss=..uss=s======ss=s:^-.-=s=sJ Az ipari tevékenységen belül a gáztermelés és szolgáltatás maradt lo, amely a fokozott karbantartási munkával és a termelés összetételének változásával van összefüggésbon. A helyi ipar ós a helyi é- lelnisz. ripar termelékenysége emelkedett, de ohhez a korábbi mérté- A I