1963. augusztus 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
114
I 4 - 51 - * Megítélés Link szerint ezt is külön kellene vizsgáltatni, amire Köböl elvtárs utalt io. De amig erre sor kerül, addig a VB, ill. szakigazgatási szervei kellő előtanulmányt készíthetnének. Elnöki Bondor elvtárs válaszolj a felszólalásokra. Bondor Józsefi Tisztelt Elvtársak! Véleményem szerint a végrehajtóbizottságok elé tárt tájékoztató jelentés, bár jónéhány országos adat még kétségtelenül tisztázatlan, időszerű. Időszerű az, hogy foglalkozzunk ezzel a kérdéssel. A Fővárosi Tanács a múlt őeszel kezdett foglalkozni ezzel a problémával nemosaik úgy, mint a főváros levegője tisztaságának egyik fontos tényezőjével, hanem egyéb vonatkozásban is, mert hiszen egyéb népgazdasági kihatásai is vannak ennek a pröblére mának. Csak egy számot szeretnék megjegyezni erre nézve, ügy néz ki, hogy a főváros jelenleg domináló fűtési rendszerében sajnos, még 3o év múlva is igen számottevő lesz az egyedi kályhafűtés. Noé, a tüzelőszállitáei dijak öaazege több, mint 2oo millió forint évente. Úgy gondoljuk tehát, hogy a kérdés napirendre tűzése mégis időszerű, mert bár néhány számadat még nincs tisztázva, az előkészítéssel mégis foglalkozni kell, Endrei elvtárs egyik szavával azt mondotta, hogy nem időszerű a napirendre tűzés, ugyanakkor azonban kifogásolta, hogy nem foglalkozunk elég merészen a földgáz felhasználásának kérdésével. Túl azon, hogy többen kijelentették nekünk, hogy foglalkozzunk merészen ezzel a kérdéssel, számokat nem igen mondott senki, hogy tehát ez a merészség meddig mehet. Már pedig nemosak | arról van azé, hogy egyes szervek elvileg egyetértenek azzal, hogy lehet fűteni gázzal a fővárosban, hanem azt is szíveskedjék megmondani a műszaki előkészítés során, hogy hány rf gázra számíthatunk, vagy hány lakásra tervezhetünk Jázfütéet. Számok azonban egyelőre még a mieinknél is óvatosabban vannak. Ahogyan án értesülve vagyok, a földgáz felhasználása elsősorban ipari oélokat szolgál, magában a fővárosban való felhasználása azonban lötyögő dolog. Nem lehet te lát kimondani, hogy merészen foglalkozzunk vele. Az OEGH-val Jh . I ! * ''m ' * - ' ' ***