1963. augusztus 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

43

i kiadására került sor. Figyelemmel kisérte és segítette az 1963. évi kerületi társadalmi munkatervek elkészítését, az azokban foglalt feladatok előkészítését. A Szakszervezetek Budapesti Tanácsával és as érdekelt tömegszervező­tekkel együttműködve megszervezte a központi társadalmi munkák elő­készítését és lebonyolítását. A párt irányelveinek szemelőtt tartásával végezte, irányította a sze mélyzeti munkát. Különös gondot rorditott a szakmai továbbképzésre. ' Az apparátus dolgozói színvonalas oktatásokon vettek részt. 625 fő részvételével uj államigazgatási tanfolyam szervezésére került sor. A nevelőmunka eredményeként tovább javult as emberok közötti helyes kapcsolat. Növekedett a vezetők felelőssége a kádormunkában. A gazdasági irányitómunka megjavítása erdőkében rendszeresen ellenő­riztette a kiadott intézkedési tervek végrehajtását. A VB. ülésén több alkalommal foglalkozott a gazdasági munka megjavítását célzó kérdésekkel /igy többel: között a holyiipar és élelmiszeripar átszer­vezése, az 19&5* évi munkaügyi tervek felülvizsgálata, beruházási programok, stb./. A kerületi tanácsok VB. elnökeinek értekezletén értékelte az 1962.avi községrejlosztési munka tapasztalatait, xelhivtá a kerületeket az 1963. évi föladatok tervszerű vitelére. Tájékoztatást tartott a kerü­leti VB-vozctők részére az iparpolitikai tervek végrehajtásával kap­csolatosan. Terven felül elemezte az árvízvédelemmel kapcsolatos fel­adatokat, Foglalkozott a kereskedőio-ui üzletek felújításának, karban­tartásának, az ipartelepítés helyzetének, Budapest tisztaságának kérdéseivel. A 4o .oo9/1961.sz, VB.titl:.rendelkezés alapján tovább folytatódott a kerületeken belüli kettős és többszörös utcaelnevezésok felszámolása, A végrehajtás irányelveit és az ütemtervet as igazgatási osztály ut­ján - az érdekelt szervek bevonásával - elkészítteti. A budapesti kisiparosok részére tervezett nagygyűlés megtartására az olső félévben - az egyéb különböző politikai rendezvények miatt - nem került sor. A kereskedelmi osztály utján az üzletházak építésihez társadalmi mun­kát szervezett. Az üzlotházak mielőbbi elkészítéséhez terveket és anyagi előfeltételeket biztosított a kerületi tanácsok részére. •/• 16- 2 -

Next

/
Thumbnails
Contents