1963. március 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

86

Következik a napirend 2./ pontja: Jelentés a budapesti lakáshelyzetről és a lakásgazdáIkpdáa r e nd s ze r ér ől. Kelemen elvtára, volna-e kiegészítés a jelentéshez? Ke 1 e m e n Laj0s: Igen. Tisztelt Végrehajtóbizott­ság! Talán furcsának látszik, hogy egy 4 oldalas előterjesztés­ben ilyen suly0s dolgokat h0zunk a VB. elé. Hogy ez igy történt, arra magyarázatot kívánok adni néhány szóval. A Budapesti Pártbiz0ttság 196 2. tavaszán a Fővárosi Tanáccsal együttesen kiküldött egy bizottságot az egységes la­kásgazdálkodás helyzetének felmérésére. Javaslatot kért a bizott­ságtól arra, h0gy mik volnának a teendők ebben a vonatkozásban. A bizottság mintegy 3o főből állt, vezető funkcioná­riusok is részt vettek benne és elkészítettek mintegy 15o-16o oldalas előterjesztést. A szerkesztő bizottság azután redukálta az előterjesztés terjedelmét és 10 és egynéhány oldalas anyagot terjesztett a Budi pesti Párt VB. elé. A Budapesti Párt VB. azt jav-;s olt a a fővárosi VB-nek, hogy az ott elhangzott elveket, amely1 eket mi 8 pontban rögzítettünk, tárgyalja meg, foglaljon állást és értesítse róla a Budapesti Párt VB-t. A szerkesztő bizottság az elveket 3 kérdésben sum­mázva hozta ide a tisztelt Végrehajtébizottság elé azért, h0gy foglaljon benne állást. A 8 kérdés közül egyben nagy vita ala­kult ki, a jBxx*á 2./ kérdésben, h0gy tudniillik a bérleti jog árát megfizess ék-e a bérlakáshoz jutó személyek, vagy sem. .Tő­ben io kérem a tisztelt Végrehajtóbizottság állásfoglalását.- 1 n ö k : fi nek van kérdése? Harrer : ágy kérdésem Volna. Egyetértek az elvekkel, fel van azonban Vetve, hogy a lakásépítkezések egységére törekszünk, őzé van arról, hogy az ÉM-től, egyáltalán a kormánynak építéssel foglalkozó szerveitől tulajdonképpen át-kerülne a hatáskör a fővároshoz. Hem tudom, k00y a "felügyelet" szó, amelyet az előterjesztés tartalmaz, azt jelentie-e, h0gy a fővárosnak csak bizonyos be­avatkozása volna az ÉH által folytatott építkezésekbe, vagy pe­dig az van tervbe véve, h0gy az egész lakásépítkezés a fővárqs hatáskörébe kerül. Ezt nem látom az előterjesztésből. Mind a ; i- 11 -

Next

/
Thumbnails
Contents