1963. március 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
60
ff Fővárosi Tanáos Végreha j tó bizottsága 711. Mezőgazdasági osztálya. J Tárgy: Épitési brigádok működésének engedélyezése a Sasad, Rozmaring és Kossuth tsz-ek részére# *1 / I / / • Tisztelt Végreha jtóbizottság! í / Az építésügyi miniszter és a földművelésügyi miniszter l/l963./ivö./ j ÉM-M. együttes rendeletével szabályozta mezőgazdasági termelőszövet- / kezetek épitőipari tevékenységét, amely szerint a főv(iiroai tsz-ek ü- ? zemazerüen működő épi tőbrigádjainak létesítéséhez a Végreha j tó bizo tt- ság engedélye szükséges. A rendelet hatálybalépésekor a főváros területén a fenti 3 tsz. tartott fenn épitőbrigáiot, melyek működésének engedélyezésére vonatkozó kérelmét mindhárom tsz. benyújtotta. A működési engedély kiadását az alábbiak indokolják': Termelőszövetkezeteink építkezései, mint mezőgazdasági jellegű beruházások az előző évek során igen nehéz feladatok elé állították a fővárosi épitőipari vállalatokat- hiszen azok profilja egyáltalán nem mezőgazdasági jellegű. Különösen előtérbe kerül ez az olyan épületeknél, amelyek egyedi tervek alapján készülnek és a tez-ek szakembereinek sajátos elképzeléseit is kifejezésre kivonják juttatni úgy a növényházi, mind a baromfi-nevelő épületeknél. Továbbá a házilagos és a vállalati építkezések közötti öaszehasonli tás eddigi eredményei azt mutatják, hogy a tsz-ek jó munkaszervezéssel a kerületi üzemek patronáló segitaégnyujtáa felhasználásával az állami és a tanáosi épitőipari vállalatokkal szemben lényegesen olcsóbb, másrészt pedig határidőre és műszakilag jobb kivitelezésű épületeket tudnak létrehozni. Az alábbi 3 tsz, szervezeti és műszaki felkészültsége, valamint a házilagos építkezés területén az utóbbi 2-3 évben folytatott tevékenysége biztosítékot nyújt orra, hogy az elkövetkező időben is minden : igényt kielégítve tudják megoldani ezen feladatokat. t XI.kér.Sasad_tsz, A tsz. épitőbrigádja 3 év ó ta működik, s ennek során jelentős munkát végzett a tsz. üvegházainak felépítésénél. Az épitőbrigád további műI I I _________ I