1962. július 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
85
fc"1 í i- 12 A másik megjegyzésünk az anyaghoz az, - úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos - hogy az igazgatók szerepének kiemelése és az iskolában a nevelési programok elkészülteit szinte parancsolóan fogja megkövetelni valamennyi pedagógustól, - ha jól csináljuk - hogy keresse éppen a felmerülő nevelési problémák alapján a szülőkkel a kapcsolatot, ós bár a régi helyzethez mérten bizonyos értelemben korlátozott a szülőiértekezletek száma, úgy gondolom, hogy az igazgatónak a rendelkezések megadják a fontos témakörökben nem egy iskolai méretű, hanem éppen az adott közösségben felmerülő nevelési értekezletek tartására. Ezzel kapcsolatban azt szeretném kérni az elvtársaktól, hogy úgy értékeljék a helyzetet,rtogy ~ ' bár a fővárosban alig sikerül fy össz-3zülőiértekezletet tartani iskoláink adottságai miatt, azonban a fővárosi adottságok alapján, szervezési összeütközések nélkül is, megfelelő haszonnal meg lehet találni azt a helyes utat, amely a váro3 sajátosságaihoz, az iskolák helyzetéhez és a mi nevelési célkitűzéseink megvalósitásához legjobban alkalmazkodik. Szeretném meg hangsúlyozni, hogy egyetértünk a jelentésben feltárt pozitívumokkal, 03 a feltárt problémákkal is, - és az Országos Nőtanács a kiadványaival, szervező munkájával, pedagógiai előadásaival, készülő kézikönyvével a tévábbi haladást kívánja szolgálni. Elnök: Elvtársak! Javasolom, hogy zárjuk lo a vitát. Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy az előterjesztett anyag jól kifejezi az állapotot és mutatja a tennivalókat. Jó néhány dolog felmerült a vitában. Mindenek előtt Gyalmos elvtárs azzal kezdte, hogy az igazgatók szerepét a közeljövőben erőteljesebbé kell tenni, 93 ideológiailag felelőssé kell tenni őket. Ez igaz 03 helyes. Itt azonban kicsendült olyasmi is, - ami régi kívánság a Végrehajtóbizott- ság részéről - hogy még fokozottabban kell önállóbbá termi ás jobb vezetőkkel kell ellátni a szülőimunkaközösságeket. Nekünk magunknak iű vannak komoly tapasztalataink, azonban a nagy előrehaladás mellett azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a 3zül5imunkaközösségekx tt tt tt * C4.sA y legjobban hozzáértő, a legeladozatke3zebb szülőkből adk4feA*±t*k -orim, akik tulmennek azon a területen, amelyet ma egye3 3zülőimunkaközös3égek ellátnak, betöltenek. Tehát: miközben kihangsulyozzua a pedagógusok, igazgatók felelősségét, he felejtsük el kihangsúlyozni a szülőimunkaközösságek vezetőinek felelősségét sem. Azt hiszem, ezzel ugyetérthetünk, ós a törekvő- seknek ezen a téren még erőteljesebbek kell lenniők. A Fővárosi Tanács Oktatási osztálya foglalkozni fog az igazgatókkal, - igy is sokat foglalkozik, van io komoly fejlődés, de a kérdésnek mindkét oldalát egyformán erőteljesebben kell kózbetartani.