1962. június 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

139

i- 4o ­lenni, hogy az egészségügyre is tudjunk adni valamit, hogy azok a csecsemők jó körülmények között meg is születhessenek, akiket utódaink átnevelni akarnak, - de talán akkor erre azjítnevelés ki­fejezésre nem is lesz szükség. És a gyerekeknek más problémáik is vannak: a napközi otthonok fejlesztése is napirenden van, hogy ott jól megtömhessék a kis gyomrukat a gyerekek, és elolvassák a könyveket. Egyszóval: másra is kell pénz. I Javasolom tehát, hogy a 3/a. pontot íSf fogadjuk el ntai módosítással, ahogyan javasoltam, és a többit fogadjuk el, amik szin­tén nem csekély problémák megoldására, vagy előmozdítására vannak hi­vatva. Mondjuk ki azt is, hogy úgy érezzük, hogy jó a Szabó tavin könyvtár vezetése és jó a munkáj i. Ha az igazgató úgy mmubx* gondol­ja, hogy a 4oo munkatárs között vannak olyanok, akik nem felelnek meg ennek a hivatásnak, reméljük, hogy ezeket előbb-utóbb sikerül neki kicserélni, és mind a 4oo munkatárs hivatásszeriileg fogjo vál­lalni ezeket a feladatokat. Érdemesnek tartjuk a Szabó -tavin könyv­tárt arra, hogy ilyen megkülönböztetett mtaon foglalkozzunk vele, Ó3 amit kereteink engednek, azt es tleg még ebben az esztendőben pluszként adjuk oda nekik. Most átadom a szót Moharos elvtársnak. Moharos : EgyeLértek az összefoglalóval, csupán egy dolgot szeretnék aláhúzni, hogy az elmúlt években a Végrehajtó- bizottság határozatai nyomán el3Ő3orban a könyvtáron belüli tartalék felhozatalával foglalkoztunk, és nem eredménytelenül. Az, hogy most [ ilyen élesen jöttek ki az anyagi problémák, in’ább jelzéd akar lenni. Ebben az évben a tömegszervezetek is előre kivánnak lépni az irodalom propagálásában, az érdeklődés felkeltésével. Elemezve az elmúlt két- három év tapasztalatait, úgy látjuk, hogy a társadalmi munka erősö­dése várható. Azokat a problémákat, amelyeket kiemeltünk, a társadalmi L : tol I ******** é ... mtp

Next

/
Thumbnails
Contents