1962. március 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
23
á 1 i a pénzügyi osztály Időközönként ta tana ilyen .'r te közieteket. Va- 1 ahogyan úgy néz klfc hogy a vállalatgazdálkodási oaoport tavija ugyan a kapooolatat azokkal az osztályokkal, amelyek vállalat - .nzd-'l- kodáei tevékenységet fejtenek ki, és föltehetően a költségvetési csoport is megfelelő kapcsolatokat tart fenn azokkal az osztályé Ital, amelyok főként költségvetési azomponthői jönnek számításba. Úgy vé- lom azonban, ho y a pénzügyi osztálynak ilyen jellegű feladatai is lennének. A másik, amit mondani a.tarok,a következő. Villában téves az a felrúgás, hogy főkönyvelőség legyen a pénzügyi osztályon,- annyival is inkább, mert szélesebb kürü az ő feladatkörű, mint amit a főkönyvelőség fogalma magiban foáLnl. Véleményünk szerint ogy közgazdasági osztály jellegű feladata van, - és a közgazdasági tevékenység' oltcteleznó azt, hogy lényeg sen több értékelő éc elemző munkálj végezzen az osztály, az értékelés és az elemzés haladjon túl a jcienle i szinten, amely úgy néz ki, hogy az egyes szakigazgatási o ®*rvek jelentéseinek az összesítéséből tevődik össze. Az az álláspontunk, hogy gyakorlatibbá kell ten- i mind a vállalatgazdasági, mind a költségvetési csoportnak a helyszíni vizsgálódását, hogy a szaldLgaz atáai szervek jelentéseinek ellenőrzését necsak a u-.tárnok tükrében, liánom a helyszínen valé viza g'- lédáo tükrében io szorgalmazza a pén ügyi osztály, A övetk ző dolog, amiről a jelei t Is beszél* a zozde- né nyesés hiányossága# A ke adományoz ős kérdését sok.C'le képen le’ot értelmez i. Véleményünk nz, hogy a pénzügyi osztály kissé szí tornán ragaszkodik azokhoz az előírásokhoz, - k 11 is, ho y ragaszkodjon -a^mylyecot a pénzügy inis tériuatél .kap, de úgy véljük, hogy a tanácsi sajátosságok, amelyek adódnak, szinte kötelezővé teszik "fűden elvi osztály számára, a tely a f :árosi t ,'os vé ,re- hajtóbizottoága keretében működik, hogy n sajátossá -oknak nogfo- lolőon, alakitson ki olyan pénzügyi politikát, amely még jobban elősegíti a fővárosi tanács pénzügyi gazdálkodásának előrejutását. Véleményen szerint kifogásolható lenne az io, hogy ! 4^ egy—egy fontosabb kérdésnek n me-"itatása, céljából - függetlenül attól, hogy a végreh jtóbizottság ólé kerül-o az u kérd'o, vagy sémán osztályvezető elvtárs gyakrabban tartana úgynevezett gazdasági aktivn-értc ,ezletokot, és öze ot a kérdéseket a csoportvezetők, ZZ tol . -MSSP * *- 9 - '