1962. március 21. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
41
* í i megrendezendő háztartási bemutató a dolgozó nők otthoni munkáját kívánja m gkonnyiteni. Ugyancsak megrendezésre kerül a tavaly sikeresnek bizonyult camping kiállítás is. a múlt évben sikernek örvendő Kereskedői Napokat az idén ismét megrendezzük, "ózakmai bemutató" elnevezéssel ez évben két izben adunk alkalmat arra, hogy a Vásárt az erre meghívottak zavartalanul megtekinthessék és a kiállított tárgyakról bőséges ismereteket szerezhessenek* Ismét üzemeltetjük a Külföldiek clubját, melyben a külföldi kiállítók és látogatók alkalmat kapnak üzleti tárgyalások lebonyolítására. A Klubot postahivatallal, b;1- és külföldi újságokkal, pénzváltó-, tolmács-, és gópiró-szolgálattal, rádióval, televízióval, büfével, stb. szereljük fel. A belföldi kiállítók számában és az általuk elfoglalandó fedett és szabad terület terjedelmében a múlt évhaz viszonyítva lényegesebb változás nem állott elő, kisebb módosulások inkább növekvőlog fognak érvényesülni. A külföldi kiállítók vonalán az eddigi jelentkezések alapján az alábbi képet mutatjuk be: 19<91. év: 19Ö2. év: Résztvevő ország 20 24 e»-iállitók s2ámu 465 343 igénybevett f„dett terület 2088C nf 19660 af " szabad " Q841 ** 7530 Mint uj ország vesz részt kollektív kiállítóként Kuba. Jepán, Luxemburg, Lichtenstein és izrael egyént cégekkel első izben vesz részt a SlV-on, Románia tavaly nem volt kiállítónk, az idén ismét jelentkezett. Olaszország és Finnország mint kollektív kiállító vesz részt a Vásáron, de ünglia is kilátásba helyezte hivatalos résztvé- t elét. A franciák, jugoszlávok és olaszok még nem jelentették be kiállítóik pontos számát, igy itt a létszám :m«lkodni fog, azonkívül tárgyalások folynak további külföldi kiállítók résztveteléről. a Váwár külső megjelenési formájának minél kulturáltabbá tét;lét, valamint a kiállítói igények kielégítését szolgáló műszaki munkákat li/,' L--------- —J fi e&p