1961. november 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

116

i i r 21 ­Hatáskörük sem terjed odáig. Okvetlenül a tanácsoknak kell tehát htározatot hozni. Ez az egyik. A másik pedig az, hogy sokszor szerepel a "méretes" kifjezés. Hagyjak a méretes szót, mert nem fedi a valé helyzetet. ' Sok méretes dolog van ugyanis. Inkább egyedi dolgokról van szó. Haj­dú-megyében pl. szövetkezeti vonalon egyedileg meg lehet rendelni egy virágállványt, vagy egy szék lábának a megjavítását. %yedileg kell nekem valami, amit nem tudok megkapni az üzletben, mint kész­árut. Ezért mondom tehát, hogy a méretes szó nem helyes. A gyakor­lat különben is azt bizonyítja, hogy csökkenő irányzatról -van szó. Inkább az egyedi dolgokat próbálják kialakítani. Ez alatt persze mindig cipőt és ruhát értenek, pedig több másról is van szó. A tervszerűségre vonatkozó elvek helyesek és tarta­lommal kell megtölteni őket. A tanács azután kérje számon, hogy mindazt:} amit elfogadtak, hogyan hajtották végre. Meglátásom sze­rint itt nagyon komoly szerepük van a kerületi tanácsoknak. Mérjük fel, hogy mik az igények. Amikor nekem, Igaz Sándornak sürgősen kell valami, egy zár- vagy vízcsapjavítás, és évekig nincs probléma, akkor meg vagyok elégedve. Most azonban a bajokról van szó. Az irányelvekben okvetlehül meg kell adni, hogy az OKISz vagy a VB mit lát a jövő évben, vagy az ötéves terv­ben állami vagy szövetkezés! vonalon és ez meghatározza, hogy milyen kisipari politikát folytassanak. Ehhez azonban okvetlenül az kell, hogy lássák a lakosság igényét, - és itt nagyobb szerep jut nekik. Azután összhangba tudjuk hozni a szektorális átalakításokat. SuJ?o- zottabban jönne ki a kerületi tanácsok szerepe, mert ők látják a dolgokat. Akkor azután adjunk meg minden segítséget fentről is, az OKISz oldaláréi is, hogy az igények meg is valósuljanak, ha re­álisak. Évek óta saját bőrömön is érzem a kisipari szövetkezés! problémát. Eléggé áldatlan állapotok ezek. Tegnap tárgyaltuk a kol­% légiumban. Mindkettőnket szidtak. Van, amikor mind a kettőnket szidnak, mint helyiipart, és van aqjikor megosztják a szidást lcöz- [ tünk. Több megértést kell, hogy tanúsítsunk. Erdős élvtárs, azért ! vegyük tudomásul, hogy a Fővárosi Tanács Végrehajtébizottságárél van szó. Enged is szidnak tiértetek is. Mindegy, a szidást el kell fogadni. Nem sértő dolgok ezek. Ti sem tettetek meg mindent, a tanács sem, vagy ha tetszik, az ipari osztály. Ne a tanácsot szid­juk. i f ________________ i f mmmm » '--ír

Next

/
Thumbnails
Contents