1961. november 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
125
i- 51 Van egy olyan probléma is, hogy 8 órától 2o óráig bizonyos helyekre nem mehetnek be a gépkocsik. Itt is szeretnénk egy konkrétabb segítséget, Megkönnyítené a munkát, ha ezekre a területekre bemehetnének a postai gépkocsi.., \ Van egy KPLI-rendelet. arról, hogy a kábelekr fekte| 13sót, az útfelbontásit hogyan kell végezni. A határozat azt rögzíti, hogy figyelembe kell venni. Mi azt javasolnám:, hogy helyes volna, ha ez az utasitás felújításra terülne, mert lényedében érvényben van, csal: éppen nincs betartva. Ismételten szeretném kijelenteni, hogy nagyon örülöm:, hogy ez az ügy ide került. Dolgozni fogunk azon} hogy együttműködésünk szorosabbá váljék, a főváros lakosság ínak hasznára. L 1 n ö k : hlv:t<fcfsak, zárjuk le a vitát! Mielőtt Lelkes elv társ valamit mondana, állaitsulc meg, hogy egyetért a VB azzal, hogy helyes, ha első izben is, de napirendre került ez az ügy. A Fővárosi Tanács Végrehajtübizottsá- gának, a Fővárosi Tanács szerveinek és a Budapesti Távbeszélő Igazgatóságnak a kapcsolatai lényege, en jobbal:, mint ez előtt lo évvel. Reméljük, hogy a közeljövőben tovább fognak fejlődni. x Maga az anyag sok érdekes, hasznos dolgot vet fel. Sok olyat, amiben tényleg közelebb tudunk kerülni és néhány olyat, amely nem elfogadható. Senki se várja azonban ettől az anyagtól azt, hogy ennek nyomán akar a posta a mi kívánságainkat, akár mi a posta kívánságait most már minden további nélkül mindenben ki tudjti(Llégiteni, elsőlépésként. Beruházási kérdésektől kezdve sokminden felvetődött. Mindenesetre azt hiszem, nyugodttymegálla- pithatjuk, hogy előbbre megyünk. Az anyagban vannak főkérdések és részletkérdések. Először néhány főkérdést! Feltétlenül helyes az a kívánság, hogy a' terveket hangoljuk össze. Azt hiszem azonban*konkretizálni kellene, hogy ne legyen félreértés. Nemcsak eg; terv1 Összehangolásáról van szó, hanem arról, hogy ván egy távlati terv, amely alatt azt értjük, hogy Budapest épitési tervében együtt kell lennie a posta tervének, valamint a távbeszélő központok tervének. Ez a terv egyik része. Másik része pedig - úgy gondolom - az, hogy az éves terveket illetőleg, döntően felújításokról van szó. Épitési és felújítási tervről. Történnek itt engedély nélküli bontások, amelyeket tmamm * mim ' I