1961. május 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

58

i- 5 ­Az önköltséges napközik kérdésére vonatkozólag azt szeretném leszegezni, hogy az önköltséges napközik fejlesztése ugyanazokba a nehézségekbe ütközik, mert a tantermi és az étkezteti tési problémák ugyanúgy felmerülnek, mint a nem társadalmi nap­közik kérdésénél. Ezt tehát nem lehet pótlékként felvetni. Szeretnék még szólni arról, amit az anyagba nem vettünk bele, hogy mi lényegében ki tudjuk elégiteni azt az igényt, hogy a szülők előbb taihessék be a napközibe gyermekei­ket és esetleg valamivel tovább maradhassanak ott a gyermekek. Ki tudjuk elégiteni óradijban, túlórában. Van is rá rendelet, hogy ha 15 szülő kéri a korábbi kezdést, vagy a későbbi befejezést a napköziben, akkor azt biztositani kell: van rá lehetőség túlórá­ban. Fái: Szabad volna még egy szót? Az a tapaszta­lat, hogy az igazgatók nem hivják fel a szülők figyelmét a koráb­bi kezdésnek a lehetőségére, a szülők tehát nem is kérik, mert nem ismerik ezt a rendelkezést. Ha tehát már szóba került ez a kérdés, akkor véleményem szerint az oktatási osztálynak figyel­meztetni kellene az igazgatókat, hogy ha kényelmetlen is korábban felkelni, de nem szabad megvárni, amig a szülők maguk szervezuik meg ezt a lehetőséget, 10, vagy 15 szülő kérése utján. így na­gyon sok szülő elesik ettől a kedvezménytől. Gyalmos: Egy-két kiegészítést szeretnék még adni. A váltakozási arányszám csökkenéséről egész Budapestet tekintve valójában nem lehet még szólni, de egyes körzetekben tovább csökkennek a váltakozási arányok. Szeretném még kiegészítésül hozzátenni, hogy a III. kerületben négy, a XVI.-ban négy, a XlV-ben ugyancsak négy tan­terem épül, részint társadalmi segítséggel,és szeptemberben ezek a tantermek is belépnek. Ami pedig a pedagógusok kérdését illeti, az a túltelítettség, amely pedagógusokban Budapesten mutatkozik, a nyugdíjazások tekintetében bizonyos idő múlva nemcsak termé­szetes, hanem adminisztrációs csökkentést is kiván, amennyiben az óraszámok nem változnak. Ezért egy-két év alatt a nyugdíjazá­soknak kb 20 százalékát hajtjuk végre, de nyilvánvaló, hogy 1963 tói kezdve nagyobb nyugdíjazások fognak bekövetkezni - fő­ként azoknál, akik a nyugdíjkorhatárt elérték. Az óvodákkal kapcsolatban a következőket jelentem. ■ I 0

Next

/
Thumbnails
Contents