1961. április 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

165

] 5 ■ i - 24 - 9 ft intézkedések miatt sok esetben meg sem oldható. A jelentés nem be­szél erről, pedig véleményünk szerint a jövő szempontjából fontos lett volna szóvátenni. Gondolok elsősorban arra, hogy a BTST-nek sok kérdésben nincs meg a megfelelő hatásköre. Szó volt itt a létesítmények kérdéséről. Persze nem olyan egyszerű a kérdés, mint ahogyan Nádasdi elvtárs felvetette, de az bizonyos, hogy a BTST-nek hatáskörben többet kellene biztositani, mint amennyi most van. A mi vonalunkon elég nagy összegeket költünk el sportlétesítmények fenntartására, ez azonban nincs kellően össze­hangolva. Ugyanakkor Sajgál elvtársék is elég komoly összeget köl­tenek el különböző létesítmények karbantartására. Ahogyan én látom, nincs olyan hatáskör sem, amely pedig sokszor csak 150-200 forintra vonatkoznék. Gondolok pl. az edzői kiemelésekre. Az MTST elnökségé­ben döntjük el, hogy X.Y, a Budapesti Honvéd, vagy a Ganz MÁVAG edzője Kapjon-e 3-.400 forintos kiemelést. Gondolkozni és intézkedni kellene ebben a kérdésben, elsősorban az MTST elnökségének. • Van itt azután egy olyan helyzet* amely sok tekintetben i független az elvtársaktól. Itt vannak pl, a központi klubok, amelyek megadják a magyar sportnak az alap-hangját. Ezek a központi klubok hozzá-szoktak ahhoz, hogy kérdéseikbe/ elsősorban az MTST-hoz mennek - a Honvéd, a Dózsa, az PTC, az MTK - kikerülik a BTST-t és igy olyan intézkedések születnek, amelyek kihatnak a BTST össz-mun- lcájára. Ezen a helyzeten is szükséges változtatni. Az MTST elnökségé­nek intézkednie kell, hogy kérdéseikkel elsősökön a BTST-hez men­jenek és ha felső szinten szükséges megbeszélni a dolgokat, akkor a BTST bevonásávall Az már egy nagy lépés, amely az elmúlt évben történt, hogy a BTST elnöke, Sajgál elvtárs,résztvesz az MTST el­nökségének az ülésén. A jelenlegi helyzet azonban azt mutatja,hogy ez a lépés éppen a cselekvési egység biztosítása érdekében nem ki­elégitő. Ami a BTST-nek a vezetés szempontjából való munkáját illeti: szeretnék felvetni egy pár dolgot a tennivalók figyelembe­vételével. Én úgy látom, hogy a BTST nem eléggé kezdeményez. Né- j hány dologba belenyugszik. Legjobban szőrit bennünket a gazdálkodás kérdése. Figyelembe kell venni, hogy a kis, vagy közép-sportkörök igen jelentős összegekkel dolgoznak. Meg kell azonban mondani, hogy az ottani káderek színvonala az átlagon aluli. Gondolkoznunk kellene azon, hogyan biztosítsuk ténylegesen a mi törvényeinknek megfelelő gazdálkodást. De sem mi a szakszervezetek vonalán, sem pedig a BT3T //o . I I , ró. .fi. ..«* 1 .............................................. I

Next

/
Thumbnails
Contents