1961. április 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

165

j - 22 - Í A jelentésben rögzített 25 százalék durva számí­tással azt jelentené, hogy 500.000 budapesti lakost érint a sportolás­sal való foglalkozás. Ha ez a szám magában foglalja azokat is, akik érdeklődnek a sport iránt, akkor kevés. Ha pedig a sportolókat, az iskolai tanulókat számítjuk, akkor egy kicsit optimális. Meg kell mondanom, hogy a jelzett 110.000 szervezetett sportoló, vagy az is­kolai sportolók száma is sok. Ennek a jelenlegi szervezetnek az irá­nyítása, az azzal kapcsolódó nevelési, egészségügyi és egyéb prob­lémák a jelen pillanatban - illetőleg nem a jelen pillanatban, hanem hosszú idő óta - nemcsak a BTST feladata, hanem különösen nagy sze­repe van benne a szakszervezeteknek és a KISz-nek. A jelentés nem foglalkozik ezzel, már pedig úgy gondolom, hogy az értékelésben erre külön ki kellett volna térni, mert igy rossz az optikája. így meg­haladja a BTST erejét ez a munka. Nem is egyedül a BTST-re van biz- va. Meg kell mondanom azt is, hogy a szervezett irányí­tásban véleményünk szerint az igazgatási problémákkal is nagyon keservesen küzdenek az elvtársak és ez egy kicsit elviszi munkáju­kat éppen a társadalmi erők mozgósításától. Igaz, hogy társadalmilag végzik munkájukat, de annyira kiterjedtek az igazgatási problémák, hogy ugyanakkor a kerületi TST-k és tanácsok és a Budapesti Tanács véleményünk szerint nincs megfelelően mozgósítva, dolgoztatva, vagy mondhatnám úgyis, hogy megbecsülve. A BTST vezetésében véleményünk szerint jobban ki kellene domborodnia a tömegszervezeti jellegnek. Csak egy példát mondanék erre, amelyet a jelentésben is rögzítenek, hogy a Budapesti Tanács Sport Tanácsát 1960-ban egyszer hivták össze, akkor is a munkaterv szokásos elfogadására. Amikor tehát mi elismerjük a BTST munkáját, - azt, hogy nagyon sokat és jól dolgoznak, hogy fejlődés van munkájukban, véleményünk szerint ugyanakkor azt is meg kell állapítani, hogy többet kell törődni* ezzel a társadalmi vezető szervvel az igazga­tási munka mellett. . A másik probléma, amely ebből következik,az, hogy ne^ tudják eléggé átfogni a budapesti szak-szövetségek vezetését. \ Már Gyurcsó elvtárs elmondotta hogy probléma az edzők problémája. Véleményünk szerint azonban probléma még a szakosztályvezetőknek és az úgynevezett intézőknek a kérdésed Amikor a Budapesti Pártbi­zottság tárgyalta a Párt téziseinek a végrehajtását, akkor az volt | a megállapításunk, hogy az edzők és az intézők körében szóban min­dig szerepel a tézisek elismerése, minden jelentésben az első mondat tó I ~ • I

Next

/
Thumbnails
Contents