1961. április 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

165

"""™ . * -«* — ^ I * ft sógesen foglaljunk állást, mert másként nera tudunk zöldágra ver­gődni. Most tehát behívjuk az érdekelteket. / A külön meghívottak behívása után/ A VB nevében üdvözlöm a meghívott elvtár3akat. Ér­tesítést kaptak arról, hogy a VB napirendre tűzte az 1961.évi lakáskeret elosztását. Mivel kormányrendelet van arra, hogy a mi­nisztériumokat, valamint a főhatóságokat a VB ülésére meg kell hivni: meghívtuk az elvtársakat. Egyben értesítést kapott minden főhatóság és minden minisztérium arról, hog az idei lakáskeret­ből a VB mennyit javasol a főhatóságnak, vagy a minisztériumnak. Az előadó elvtárs majd indokolni fogja, hogy miért igy javasoltuk és miért ennyit. Át is adom a 3zót az előadónak, Kelemen elvtárs­t nak. Kelemen: Tisztelt Végrehajtóbizottság! Ismeretes a VB tagjai és a meghívott elvt rsak előtt, hogy 1960-hoz viszo­nyítva több, mint 50 százalékkal csökkent az állami erőből épült la­kások száma. Amikor tehát a tervezetet elkészítettük, ezt feltétle­nül figyelembe kellett vennünk. Az anyagot előkészítő osztálynak és a vezető elvtáísaknak sok gondot és problémát okozott, hogyan és miként osszuk el az 1961—re rendelkezésünkre bocsátott lakás­keretet. Ilyen probléma, hogy a kerületek az állami erőből épitett lakásokból lényegesen kevesebbet kapnak, mint 1960-ban. Az állami erőből épitett lakásoknál: csak mintegy 40 százalékát kapják a ta­valyinak. Ugyanakkor a VB előtt álló feladatok megoldása, a közérde­kű feladatok megoldása csaknem 60 százalékát elviszi az állami erő- j bői épitett lakásoknak: rombontás, szanálás, életveszélfayBw^-ga; el­| hárítása, stb,- ismeretes ez a VB előtt. Véleményem szerint rend­leivel sok gond hárul majd a kerületi VB-kre, mert a 40 százalékból kell kielégíteni a töménytelen sok lakásigénylő egy részét, akik­nek a száma mintegy 60.000 a kerületi VB-k lakásosztályain. Abból, hogy 50 százalékkal csökkent az állami erőből épitett lakások száma, olyan probléma következik, hogy az olyan nagy családos fizikai mun- ( kásokat, akik keveset keresnek, nagymértékben uj lakáshoz juttatni i nem igen tudják az idén a kerületi VB-k. Száz és száz olyan problé­| májuk van ugyanis, amelyeknek megoldására uj) lakásokat kellene biz­| tositaniok, az állami erőből épitett lakások közül. ■ tó -

Next

/
Thumbnails
Contents