1961. április 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

89

i- 24 ­szükségletet meg tudjuk tervezni, de az olyan irreális lesz, hogy semmi sem lesz belőle. Több kérdésben meg van tervezve a szükség­let, de nem tudunk vele odalépni sehová, mert más a szükséglet és más a lehetőség. Perspektivikus terv szerintünk az, ha legalább is a mininálls szükséglet valami anyagi bázison nyugszik. Akkor lehet perspektivikus terv. Értsünk egyet abban, hogy amint lehetőség lesz rá, rögtön megint hozzáfogunk, mint ahogy 1959-ben is hozzáfogtunk és kénytelenek voltunk abbahagyni: mindjárt nekifogunk szivvel, lé­lekkel, a tervosztály is, a szakig, szervek io, a VB. elnökhelyette­seivel és elnökével együtt. Maradjunk ebben! Segítsen Szabó elvtárs. %yetért velünk? Szabó : Világos. Én csak a szükségletről be­szélek, hogy megfelelő sorrendi alap legyen. Elnök: Eddig egyetértünk és eléggé össze is állitottuk. Efey alkalommal majd külön megvitatunk néhány dolgot. Ugyancsak felvetették, mint kívánságot, az épitő­ipar fejlesztésének ellenőrzését, stb. A tanácsi építőiparét termé­szetesen. A legnagyobb erőfeszítéseket tettük ebben az irány­ban. Másfél évvel ezelőtt elindítottuk az épitőipar fejlesztését azzal az elgondolással, hogy távlatban olyan feladatai vannak, hogy a tanácsi építőipart is feltétlenül fejleszteni kell. Ahol meg tud­tunk valamit takarítani, azt rögtön odavittük. Bartos elvtárs szó­lott a kommunális vonatkozású műszaki fejlesztésről, - arról, hogy kérjük és amit én is kértem Kiss elvtárstól levélben is, meg szó­ban is, hogy a tanácsi iparnak is szükséges miiszaki fejlesztés. En­nek másik része az épitőipar műszaki fejlesztése. Miután innen min­denféle támogatást megvontak, lényegében a községfejlesztéstől lop­tunk el néhány millió forintot az épitőipar fejlesztésére. L e 1 k e s : 9 milliót. ! rá I Elnök: Szóval nagyobb támogatás kell ide. %yszerüen el kell érnünk, hogy a helyiipart i.s tényleg úgy tekinti sék, mint amelynek ugyancsak szüksége vun műszaki fejlesztésre, és az sem eshet ki az általános fejlődés irányvonalából. A tanácsi ipar műszaki fejlődése! ■ Meg akarom még jegyezni a következőket: Volt itt j javaslat, kettő is. Bartos elvtárs javasolta a műszaki fejlesztési I — alapot. Fordultunk már ebben a kérdésben az illetékesekhez, Bartos J I ti ifi-h.'fV' \ l • ' " #

Next

/
Thumbnails
Contents