1961. április 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

85

„ "„2o ~ * ahol ezeket a kérdéseket meg fogjuk tárgyalni. Kovács : Egy-két alapvető kérdés merült fel, amelyekre szeretnék válaszolni. Az egyik: a tervmunkámál az elő­készítő munka. Ezt a kérdést felvetette Fülöp elvtárs, Szaké elv­társ és felvetették még mások is. Ezt lényeges kérdésnek tartjuk. Egyetértünk azzal, hogy az elvtársak erre serkentenek bennünket,- ez azonban nenuesak tervosztály! probléma. A tervosztálynak van ebben olyan szerepe,-és ez volt egyik leggyengébb pontja - hogy az egyes beruházásokra vonatkozó tervelőkészitő tanulmányok, prog­ramok nem voltak kellően, tudományosan megalapozva. Nera végeztek talajvizsgálatokat az építkezések előtt, a műszaki előkészítés nem volt megfelelő, nem helyesen áraztak, és ez tervmódosításokat vont maga után. Ennek a hibának a felszámolását rendkivül szükségesnek tartjuk, és az egyik legalapvetőbtrmegerősítési tendencia éppen ezt szeretné kiküszöbölni, és erre irányul minden tevékenységünk már huzamosabb idő óta. A másik dolog: as ellenőrzés hiányossága. Ebben a tekintetben egy év óta erőteljes javulást tapasztalhatunk, de kü­lönösen javulást tapasztalhatunk az elmúlt esztendő második felé­ben. 4 \ * £ \ i • I------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ I

Next

/
Thumbnails
Contents