1961. április 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
78
I- 13 i tmKj. Í\JQ ményünk azerinlMnagával íbsbeu, hogy az évi tervek éc keretek gyakran módosításra szorulnak. Hiba még a tervosztály munkájában véleményünk szerint az is, - ami azután tovább gyűrűzik szakáguzati vonatkozásban - hogy a tervosztály egyetlen egy évben sem hagy tartalékokat. Pedig egy háziasszony is, aki saját kis háztartását vezeti, szintén úgy gazdálkodik, hogy bizonyos tartalékokat képezzen, bizonyos előre nem látható esetekre. Nagyon hiányoljuk, hogy sem a szakágazatok, sem pedig a tervosztály nem képez tartalékokat. így az általunk kimunkált áthúzódások és átmenő ütemek fedezete nem mindéi esetben biztosítható. Nagymértékben gátolja a tervosztály tervgazdálkodási tevékenységét az a körülmény is, amit a múltban is tapasztaltunk, hogy a szakágazatok a tervosztály megkerülésével igényelnek és vesznek át kereteket a szakminisztériumoktól, illetőleg az OT-tól is, - olyan kereteket, amelyekre azután a szükeégec kivitelezői kapacitás nincs biztosítva. Amikor azután a megvalósulás ütemébe kerül a dolog, altkor mennek a tervosztályhoz, hogy biztosítson számukra kapacitást. Ugyancsak kedvezőtlen a tervosztály munkájában az a körülmény is, hogy a minisztériumok caját évi keret ük-jtosxjuéx* bői a tanácsnak átadni kivánt előirányzatokat a legtöbb esetben az év második felében adják át, sőt tapasztalatunk szerint az év utolsó negyedében is adnak át, anélkül, hogy a kivitelezői kapacitást biztosították volna. Ahogyan látjuk, ennek részben az az oka, hogy bizonyos szakágazatok nem mernek tiltakozni a minisztériumok keret- leadása ellen egyrészt, másrészt pedig a keretleadásokbal kapcsolatban a tervosztály sem tanusit határozott ellenállást az ilyen tendencia ellen. Mint hibát látjuk még a tervosztály munkájában, hogy az értékhatár feletti beruházások érdemi ellenőrzése sem darab- [ számban, sem tartalomban nem kielégitő. Ugyanakkor azonban mint pozitívumot kell megemlítenem, hogy úgy a tervfeladatok, mint a prog- rammok készítésében, illetőleg előkészítésében már lényeges javulás tapasztalható. Hiányoljuk a tervosztály munkájában egyes kérdésekben a kezdeményező készséget. Nem tudunk pl. arról, hogy a tervosztály vizsgálta volna az üzembe helyezett és az üzembe nem helye- zett beruházások alakulását, — azt, hogy a felújítások hogyan ala — J I 1 . » *<*#*» fa