1961. március 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

19

4 i c ^- xb ­*/ 'i $ A párthatárosatoknak megfelelően változatlanul igen nagy gondol fordítunk a munkás- és külső kerületek ellátására. Ismeretes, hogy a lakossági számarányoknál nagyobb részben részesülnek minden olyan áruból, melynek ellátása nem kielégitő, így a ke­vesebb tojásmennyiségből is nagyobb százalékban a munkáskerüle­tek ás nagyüzemek melletti boltok részesültek. A kerületi taná­csok kereske lelni osztályai felülvizsgálták az üzemek és iskolák melletti boltok reggeli péksütemény ellátását éc ezek igényét a sütőipar az első kiszállításból elégi ti ki, A tanács irányítása alá tartozó Vendéglátóipari Tröszt az ellá­tás terén jelentős fejlődést ért el. A saját készítésű ételek eladását egy óv alatt 12,6 jtó ka 1 fokozta óo mig 1959-ben as ela­dott áruk értékéből az ételek aránya 39,5 % volt, addig az 1960- ban 39,7 %-ra emelkedett. Az étclforgalog növelésében jelentőc szerepe volt az előfizetéses étkeztetés fokozásának. A kiszolgál­tatott reggeli, ebéd és vacsora adagok.1959. évi összesen 44,8 millió darabos száma 19So-ban közel a negyedével, 24,3 %-kal volt nagyobb és 55,7 millió adagra emelkedett. Az előfizetéses ebédek adagszámának növelését korlátozza a konyha-kapacitás. A Kereskedelmi osztály irányítása nyomán a Vendéglátóipari Tröszt az ételforgalom növelésével párhuzamosan jelentőc eredményt ért fogyasztás fogyasztás el oz allconox /elleni küzdelem során. Az alkohol elleni küzdelem sikerét bizonyítja, hogy 196o-ban az égetett szesz eladás 1,848 hl-rel, 8,7 %-kal csökkent az előző évivel szemben.Ugyanakkor a szénsavas üdítőital értékesítés 1,2 millió üveggel, 44,3 %-kal emelkedett. Élelmiszerekből a kedvezőtlen időjárás, 0 mezőgazdasági termelés, illetve felvásárlás nem mindenütt kielégítő helyzete miatt az előző évinél kevesebb volt néhány cikk forgalma. • ggyfeg. . » :•• •.’ -1 •** . V.«... .-..tá- . . ■ *g 1 Ipai'cik'c ellátás, A ruházati oikkek nagykereskedői .ni kicsuliit-8 •-.bon a konfekció, a darabáru ós 0 ci pof álék aranya és mennyisége ’J 960-ban ín növe­kedett, a matercsökkent, .tz e zi c fejlődői: egészséges irá­nyét. Jele'tosc.n javult 0 rövidáruk, divatcikkek, fur.fi konf ekei ó, fe ' ■Z-ií&UP * ftívRv '• •• ®8Sfa _--------------------------------------—---------------------J

Next

/
Thumbnails
Contents