1961. március 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

118

Sok tisztáznivaló tehát nincsen, inkább tárgyaljuk az anyagot. Bi­zonyos ellentmondások vannak, majd tisztázzuk őket az anyag tárgya­lása során. Dezséry* A Madách Színházat ért kritikával kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy melyek volnának azok a szürrealista,meg hasonló darabok, amelyeket kifogásolni lehet? A másik kérdés pedig nagyon hasonlít Vágvölgyi elvtáre kérdéséhez* miért nem sikerült az, amit annak-idején kértünk, hogy ebben a várt jelentésben hozzák összefüggésbe - durván mondva - a tervteljesitóst ós a szinházi politikát. IQilön-külön és együttes elemzésben! Mert ezt vártutai, ez volt a határozat, Háber* A h'KJwéOBUlí oldalon, a fogyatékosságokról szélé rósz 2./ pontja megemlíti a>(müsorpolltikai tervazerütlenségot. Mennyiben felelős a műsorpolitikai tervazerütlenségért a népművelési osztály? Es az egyik kérdésem. A másik pedig az, hogy mi volt az áb. konkrét javas­lata a közönség-szervezés ütemezett átszervezésére vonatkozólag? y) Elnök* Én is tennék fel egy-lcét kér dóst. Az 4MMMI oldalon azt mondják az elvtársak, hogy MA megfelelő koor­dinálás hiánya sok zavart okoz, nem engedi, hogy az osztály össz- budapesti szemlélet alapján végezze munkáját." Mit értenek az elvtdó- sak " összbudapesti szemlélet" alatt? A MHRH oldalon pedig arról beszélnek az elvtársak, hogy "Gondoskodni kell uj tantióm-rendszerről". Mit értenek uj tan­ti óm-erend szór alatt. A 8. oldalon megemlítik, hogy "a tanáosi színházak igazgatói megfelelő hatáskörrel működve gazdáik legyenek területüknek". Mit értenek a "megfelelő hatáskör" és a "gazdái" kifejezés alatt? Jó volna ha megmagyaráznák ezt, a többi kérdéssel együtt. Azt hiszem, hogy Szánté elvtárs, az áb. elnöke vála- azol majd részben ezekre a kérdésekre, /fe . . .-5- J

Next

/
Thumbnails
Contents