1960. december 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
31
í i Az É.M. ugyanis 1961, évben 3.4-22 db lakást kiván átadni és 3.41o uj Írkas építését indítani. Ennek megfelő = n kívánja - az épité- öi kapacitás biztosításához szükséges - -lőzetes hatósági a-gálla- p cd ást is megkötni. Ezzel szamb n a Fővárosi Tanács álláspontja: az indítandó lakások száma mintegy 3.9oo- 4.ooo db, .mig a befeje- zödöké, mintegy 3.8oo- 3»85o db, Tárgyalásaink folyamán kihangsulyozottfen közöltük az L .11.-mai, hogy az általuk közölt lakásszáraokat osak ideiglenes jellegüeknek tekintjük és a Minisztartanáos döntésétől függőan további igényeinkkel jelentkezni fogunk, Ilyérúelmü -rőteljesen kihangsrlyozott-záradék- kal igazoljuk majd vissza az ideiglenes hatósági megállapodást is. A vitás kérdések mielőbbi rendezésére annál is inkább szükség van, mert afc 1961, évi végi ges hatósági szerződések megkötéséről intézkedő, ás a közeljövőben megjelenő M.T. határozat előírja, hogy a aépgazdasaigi tervnek az M.T, által történt jóváhagyásától számi-, tott 15 napon belül az építtető és kivitelező hatóságoknak az 1951. évi épitési kapacitás-szükségletek biztosításáról a végleges hatósági megállapodást meg kell kötniök* Szükségesnek tartjuk a Végrehajtó Bizottságot egyidejűleg arról is tájékoztatni, hogy rz Országos Tervhivatal mely összegü kötelezettséget állapított meg a tanácsi magas- és mélyépitőipar részér- abban a vonatkozásban, hogy nem tanácsi ápitt tők számára - a 2.o42/l959. Korm, sz, határozatban foglaltak f igy elembe vételével - mely összegben kell építési munkák kivit-X'zését vál- 1 ölnünk. Ennek alapján egyezt-tő tárgyalásokat folytatunk a nem tanácsi kivitelező hatóságokkal. Fentiekre vonatkozóan az O.T, által közölt számokat a mellék-lt 3 sz, kimutatás tartalmazza, A nem tanácsi munkált vállalása lehetővé teszi, hogy a Fővárosi Tanács magas- és mélyépitóipcri szervezeteinek t-rmelási értékét 1961. évben is az ez évi szint-n tarthassuk. Tájékoz oa~tjük, a Végr-hajtó Bizottságot arról is, hogy a téli mun- kákc.t tanácsi épittetóktől a szükséges mértékben m-m sik-rült ♦ r c . tó 1 4 1- 2 - _____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________