1960. november 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
94
I — 10 — helyzetét. Szilágyi elvtársnak mondtam az Imétit, hogy Budapest közlekedését jónak tartom. Lehet, hogy nem divatos dolog ezt mondani, — de ha összehasonlítjuk az adatokat, akkor sok esetben Budapest javára dől el az összehasonlítás. A másik megjegyzésem azt célozza, hogy szükségesnek tartanám az anyagot, mielőtt a tanácsülés elé megy, néhány helyen átfésülni. Vannak itt olyan kitételek, mint pl. a 2.oldal első bekezdésének a végén, amit le sem lehet irni, - és ne vegyék rossz néven, ha én teszek olyan megjegyzést, hogy ez nem is magyaros fogalmazás |JBÉ*"Ilyet még csak elképzelni is lehetetlenség az óriási anyagi kihatások, nagyösszegü beruházásai miatt.” ügy gondolom, hogy ezt nem igy kell megfogalmazni, - mert hiszen elképzelni lehetséges, sőt szükséges is elképzelni, hogy ilyen tervek készüljenek. Az anyagi kihatások és a beruházások kérdését nem akarom firtatni, csupán azt akarom kiemelni, hogy több helyen van ilyen fogalmazás. Továbbá: nukkmuana általában aluljárókról van sző az előterjesztésben, pedig a helyes dolog az, ha kereszteződésekről beszélünk, mert hol aluljárókról, hol felüljárókról van szó. Érdemes volna tehát kissé átfésülni a szöveget. Az előterjesztés ion városrendezési tervről beszél. A kormány ilyen elmen hagyta jóvá: Budapest és környéke általános városrendezési terve. Legalább a tanácsülósi anyagban szerepeljen szafc batos megjelöléssel, mivel ez komoly okmány. Vannak itt megjegyzések a KRESz-re vonatkozóan is, sőt a határozati javaslat egyik pontja arra vonatkozik, hogy a fővárosi tanács az illetékes főhatóságojataÜBSfcat kérje fel a KRESz korszerűsítésére. Legalább néhány példával mutassuk meg, hogy a KRESz hol nem jó. Kissé jobbéul tipografíaálnám az anyagot. Nagyon értékes gondolatok vannak benne, de kissé ömlesztett jellege van. Ha 300 embernek ezt kiadjuk... 1mElnök: Nem adjuk ki igy! P e r é n y i: Az I.és a Il.résszel egyetértek. Egyetértek azza} a móddal is, ahogyan az egyes elgondolásokat meg akarják valósítani. A IH.résszel kapcsolatban azonban bizonyos aggályom van. Van egy nagyon helyes határozati javaslat, amelynek alapján a „„imm »■*«*»♦ _______________________________________________________________________