1960. november 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

37

é ~ 2 " i változásai a vízellátást ne zavarják. A Köztisztasági Hivatal té­li munkáinak gépesítése általában a tavalyi szinten van. - - A gáz­gyártás lényegében ugyancsak a tavalyi szinten fog mozogni. - - A közlekedés az idén jelentős mennyiségben kapott vili*mosok t, autóbuszokat és taxikat. A vágányok ás a jármüvek korszerűsítése is érezteti hatását. Megtárgyalta a VB a tanácsi építőipar átszervezésének eredményét, a további fejlesztés léhetőségeit. Megállapította, hogy az eddigi eredmények igazolták az átszervezés időszerűségét, a fokozódó igé­nyek azonban további fejlesztést is szükségessé tesznek. Az erre vonatkozó legfontosabb intézkedéseket balé építettük a második 5 éves tervbe. A középiskolái és egyetemi iskoláztatásról szóld jelentés tárgya­lása során megállapította r VB, hogy a tanulási kedv általában meq nőtt. A szülők ós a tanulók legkedveltebb iskolatípusa a technikum, de szívesen adják a szülők gyermekeiket a most még kísérleti stá­diumban működő szakközépiskolákba, illetőleg a gimnáziumok 5 + 1-e randezerü osztályaiba is. A VB. növelni kívánja az olyan iskolák ezámát, amelyek a lányoknak megfelelő szakmát adnak, vagy ilyen szakmákra előkészítenek. Az egyetemi és főiskolai továbbtanulásra jelentkezettek száma tovább emelkedett as idén. Az egyetemi fel­vételi vizsgák során nem egyszer lehet tapasztalni túlzott szakmai szemléletet óa maximalista követelményeket, A VB helyes továbbta­nulási agitációval, a munkás-paraszt származású dolgozók lemor­zsolódásának ncgakadályozáGÓval kívánja továbbfejleszteni a közép­iskolák óa az egyetemek szooiális összetételét. - Tárgyalta a. VE a pedagógusokkal való foglalkozás kérdéseit is. Megelégedéssel vette tudomácul, hogy fejlődés állapítható meg a.z oktató-nevelő munkában és q pedagógusoknak az ideológiai, a szakmai és - peda­gógiai kérdések iránti érdeklődésében, bár a pedagógusok cgyréezét oóg nea elkerült kimozdítani politikai passzivitásából. Megvizcgá- landónák találta r VB a pedagógusok utánpótlásának rendszerét. A kád-rmunk a akadályozó tény esője' ' pedagógusok nagy fluktuációja, a belső kerületek vagy lakóhelyeik felé. Komoly gondot okoz a ke­rületi oeztályvesetők változása is, Hét-három év alatt szinte tel­jesen kicserélődnek, ami áthidalhat."ti li ak dály: a káderek neve­lésének. - Ugyancsak *s oktatás területén megtárgyalt - VB as általános iskolák sorozatterv-késsítésénak állásáról és több álta- lánoc iskola beruházási programjáról szóló elöt.-rjccztécelcct is. I _________________ 37 I I

Next

/
Thumbnails
Contents