1960. november 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

109

- 0 - j ll I E 1 n ü k* nem! Ez elsősorban társadalmi, <5s csak másod­sor bon rendészeti kérdés. Galambos: Véleményem szerint nagyon sok gondot voaz magára az állam, és igy mindig kevosebb lösz o családnak a gondja. Es önmagában véve holyon, do hn túlzásba visszük, akkor nem helyos. Szeretném elmondani, ho :y nem holyon három sorban olyan határozatot hozni és olfogadni a fővárosi tanáos végro- hajtőbl zott sága részéről, amit r. kerülőtökben kell végrehajtani m anélkül, he y megvolnának na előfeltételek. 3 1 n ü le: Helyikre gondolszyGoin aboo olvtárs? Galamb o s* Az 1./ határozati javaslatra gondolok* Ez nem egyszerűen napközi otthon kérdése, hanem onnok van helyi­ség—problémája, - személyzoti problémája, és egyéb eszközök is szükségesek ahhoz, hogy napküziotthont létesítsünk. Mi a körű­iét bon úgy oldottuk meg, hogy a kulturházban járnak be awe a nyugdíjas üregek, ahol lehetőségük van szórakozásra. Egyébként a ősökként munkaképességűek számára szintén megvan a lehetőség, hogy bizonyon korotok között dolgozhassanak, és kiegészíthessék nyugdijukat. Kérem, ogy hn a végrehajt bizottság na 1./ hatá­rozati javaslatot elfogadja, altkor lo alább tegyük oda azt,hogy* ahol orro lőhet ősé q vasi. Ugyanis non minden kerületben van or­ré lehetőség. Ilyon nédon értenék egyet nz 1./ határozati javas­lat tál • Ambrus: Ehhez kapcsolódva: én pedig azt javaso­lom, hogy az 1 ./határozati javaslatot no .fogadja ol n végprohaj tó- bizottság, mivol a 71/1959.sz.végrehajtébizottoá qi hat ározat pon­toson ezt irja ölő, Tehát már van ilyaz határosat. G á t a 1: Az utóbbi időben többször előfordult, hogy különböző KISz bizottságokhoz leveleket írtak idős emberek és a fiatalokhoz ordultak segítségért. Nagyon sok no ghat é, sőt szá­ron esetben megrázó példája van annak, hogy teljesen olkesorodett, magukra maradt ürog embere kon se ;itott k a KISz anervozotel: és az úttörő fiatalok. ílo (oldhatónak látom a kerületi tanácsol: és korUloti KISz bisottaá ok együttműködésével azt,, hogy fiata­lok rendszeresen felkeressenek ilyen magukra ha yatott idős om- berekot - ás ha szUkségjos, egy—'így idős omber fölötti védnökség vállalásával lehetne no oldani azt, hogy ilyen idős elvtároalcat gondozzunk, ápoljunk éa segítsünk na ik nehéz helyzetükben. Do az ilyon munka során tö bozör tapasztaltunk olyas­mit is, hogy olyan onberek vannak tol jenen magáira hagyatva, old Jen ele va .na.1, h o: ;zá tar t őzéik, sőt: több gyorokük va:., okik I , j | ?.«I0

Next

/
Thumbnails
Contents