1960. október 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

44

| l- 2 ­Ezt követően az I.foku építésügyi hatóság a használatbavételi enge­délyt az 56/T/23/1953*S2» alatt kiadta azzal a kikötéssel, hogy az építtető “tartozik megépíteni és elvégezni a jegyzőkönyvben felvett hiányosságokat", majd ugyancsak az 50/T/23.sz. alatt 1955-ben köte­lezte az építtető Honvédelmi Minisztériumot a főiépe sőhéz 1956. évi junius hó végéig történő megépítésére. A Honvédelmi Minisztérium fel­lebbezésére a másodfokú építésügyi hatóság az 58-11-351/1958.sz. ha­tározatával az elsőfokú véghatározatot egyenlőre 1957.évi január 1-ig felfüggesztette, majd a 133.765/1959-VIII.sz. határozatával - amelyet az elsőfokú építésügyi hatóság bírságoló T-4o.163/1959-11. az. határozata ellen a Honvédelmi Minisztérium Elhe. és Beruh.Csfség. által benyújtott fellebbezésére adott ki - az ez ügyben hozott hr.tá* rozrtokft h t ályon kivül helyezte és az elsőfokú hrt óságot uj eljá­rásra utasította, E határozat indokolása, megállapít ja, hogy r főlép­csőház és r. felvonó helyre állítása szükséges, mert a meglévő mellék-*- lépcső r főlépcső helyettesítésére nem alkalmas továbbá, hogy szük­ség van a felvonó újjáépítésére is, mert az épület 4 emeletes. Meg­állapítja még, hogy r. fennálló jogszabályok szerint ilyen kötelezés csak az ingatlan telekkönyvi tulajdonosával szemben adhrtó lei, tehát az inge tlrntulajdonosokat kell kötelezni r. lépcsőház és a felvonó megépítésére. A II. k. rüfe ti Tanács Vb. épitési és közlekedési osztálya, az uj eljá­rás alkalmával a T-io.163/4/1959.ez. h tározrtával 1.ooo..-Ft-ig ter­jedhető pénzbírság terhe mellett arra kötelezte az ingatlantulajdono­sokat, hogy a ház főlépcsőházát és felvonóját 6 hónapon belül állít­sák helyre. A Fővárosi Tanács Vb-VIII.osztálya e határoz tót az in­ge tlmtulijdonosr.inrk fellebbezésére a 137.712/1959.-VIII. sz. hatá­rozatával helybenhagyta, majd a Fővárosi .Tanács Végre ha. j tóbizottsága z inga.tlan tulajdonosainak, valamint Tollncr Ferenc társtulajdonos­nak panaszát elutasítva a másodfokú határozatot helybenhagyta. Egyébként 'íollncr Fereno tárutulajdonos azért élt külön panasszal, mert a személyi tulajdonában lévő lakása helyreállítása alkalmával építési engedéllyel a rombadölt, illetve e másodfokú határozattal felépíteni rendelt főlépcsőház légterébe ablakot és erkélyt létesí­tett. A Fővárosi Főügyészség szerint a. íólépcaőháa, valamint a. felvonó lé­tesítésére a Honvédelmi Minisztériumot is kötelezni kell, tekintőttc2 c,rrc, hogy c.z ingatlantulajdonosok által épitési engedély alapján lé­tesített épülethez jóhiszeműen szerzett’jo^ok fűződnek, továboá,hogy a hozott h“tározr.tok ^Tollner Ferenc társtulajdonos által jóhiszeműen szerzett jogokat súlyosan oérti, mert r. főlépcsőház nu gépitésévcl r. Magyar Optikai Müvek részére történt lalcáslc választ ás következtében lét,-sült főbérluti lakás nugszünne, s igy nemesek hogy nevezett tulaj­donában történne ncgymórvü értékcsökkenés, de a Xőbérlotb n lakók elhelyezéséről is gondoskodnia, kellene. Végül a. Főügyészség szerint i 1'kásmegocztáu következtében létrejött lakás használatbavételét en­gedélyező 58/T/7/2/1954.sz. h'tározrt nem szünteti meg rz építmény végleg.o jellegét. Mindezek szerint tehát uwy a 137712/1959-VIII.sz. htározat, mint r 3tóvárosi Tanács Végrchajtóbizottoága. 6.4o6/l96o.32. h tároz-ta tör­vénysértő. Az óvást megvizsgáltam és a következőket terjesztem a Végrohrjtóbi­zott ság elé: _________________________________________ : qg________________________. » *. ■ .., * • . tmp

Next

/
Thumbnails
Contents