1960. szeptember 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
91
magam is csak két napja kaptam kézhez, - annak ellenére, hogy általánosságban a felsorolt teendőkkel egyetértek, vannak bizonyos módosító javaslataim. Nem tudom, nem volna-e célszerű a határozati javaslat első bekezdésében a sorrendet megváltoztatni, és a 3./ pontot, az oktatás és nevelés színvonalának emelését az első i helyre tenni - bár ez ilyen értelemben nem lényeges. Itt van azután a "Biztosítani kell..." kezdetű határozs ti javaslati pont. Azt hiszem az, hogy a váltakozás arányát csökken* sük, és hogy a szocialista világnézet és erkölcs talaján álljanak, az nem tartozik együvé a VIII.osztály elvégzésével és a középiskolai tanulmányok folytatásával. Mindenesetre ezt ki kell venni 03 meg kell fontolni, hogy ezt a tételt - amely teljesen általános érvényű és nemcsak a VIII.osztályosolBra vonatkozik - külön pontba vegyük-e. Ezzel szemben talán ide lehetne venni azt, amit a reformmal kapcsolatban említettem az előbbiekben, hogy már elő kell készíteni a jövőre vonatkozóan az általános- és középiskolák arányának megváltoztatását, az általános gimnáziumok és a szak-közép- p iskolák arányát, - és talán a pályaválasztásról is lehetne valamit tenni ebbe. A következő határozati javaslattal tartalmában szintén egyetértek, de úgy, ahogy^ azt a kérdésemben is kifejeztem, hogy talán precizirozzuk ebben a határozati javaslatban, hogy számszerűen a gyermekek hányadrészére tudjuk egy bizonyos idő alatt a politechnikai oktatást kiterjeszteni, és a középiskolákkal kapcsolatban is lehetne valamilyen határidőt adni. E 1 n ö k:Benne van, hogy 1963! F á i: A középiskolákra is ez vonatkozik? Csikeszné: Értelemszerűen igen. Elnök: Igen. Fái: Minden osztályra? A gimnáziumokra is? G y a 1 m o s:Ameddig általános gimnáziumok lesznek! Fái: Értem, de az általános iskolákból csak a felső tagozatokra, - ós minden gyerekre? G y a 1 m o s: Minden gyerekre! Fái: Úgy voltam tájékozódva, hogy ezt* nem igy kell érteni, akkor ez nagyon helyes. Ugyancsak a tézisekben van egy érdekes javaslat arra vonatkozóan, hogy a szak-középiskolákat üzemekhez kell kq> csolni. i « i-f- 1