1960. augusztus 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
116
j • .................- ’ ' ’.....’ ***#* T’V-fflg>gf| I 4 - 7 • ^zért, ahogy én látom, jónéhány elvtárs volt ott, akik be lettek állitva, nagy arabicióval kezdtek munkához és nem mondhatjuk azt, hogy rosszak voltak. De a későbbi hónapok során elfásultak, rideg emberekké váltak, elkedvetlenedtek és igyekeztek szabadulni az apparátustól. Azt hiszem, majd meg kelLene nézni, hogy a végre- hatóbizottaág egésze, de különösen annak vezetői az ilyen napi munkaértekezlet és feladatkiad.ísón túl, hogyan foglalkoztak legközelebbi munkatársaikkal, elsősorban a szakigazgatási szervek vezetőivel, azoknak helyetteseivel, tekintettel arra, hogy nem elegendő, ha a vezetők kizárólag az ilyen feladat-kiadások, vagy munkaértekezletek keretében érintkeznek az emberekkel és azután magukra hagyják őket, s azok kínlódnak, gürcölnek, amennyiben pedig úgy látom, hogy nehezen tudják a feladatot megoldani, akkor nem az a megoldás, hogy megoldom helyettük, mint az anyag egy-két esetben jelzi, hajiéra segítséget nyújtok, hogy az az ember belejöjjön, különösen akkor, ha néhány hónappal ezelőtt került oda. Ln ezt azért tartottam szükségesnek igy kiemelni, mert akár a házkezelés, vagy más területen csak akkor várhatunk ténylegesen komolyabb fejlődést és javulást, ha kádermunkánkban az elkövetkező évek sor in előre tudunk lépni. Nem tudom, hogy van-e a kerületi tanács végrel ijtóbizottsigána ; pl, egy perspektivikus terve,, hogy előre lássa, melyik embert mikor küldöm iskolára, hogyan történik az előléptetésf melyik területre készítem azt a feladatot, mert magit a kádertartalékot nekem, mint vezetőnek kell megteremtenem, mert az úgy magától nem fog kialakulni. És azt hiszem, nem árt, ha az elvtársak átgondolják azt, hogy megvolt-e az uj emberekkel szemben a kellő türelmük. Hogy mikor az első hibát, vagy elcsúszást elkövették, akkor nem rögtön a leváltáshoz, vagy a menesztés!.ez fogtak-e. Megfontolták-e kellőképpen azt, hogy az az ember, aki mindjárt kezdetben nem értett a munkához, hibákat követett el, és talán egy-két évig nehezen dolgozott és csak az én segítségemmel tudja a munkáját megoldani, két év után már egy olyan iskolit fog kijárni, a :ely alapján olyan tapasztalatokra tesz szert, hogy munkája utána 3, 5, 3 vagy lo esztendőre meg fog javulni és erre az időszakra komoly tanácsvezető tud lenni és t. továbbiakban eredményesen tud dolgozni, a kezdeti zökkenők ellenére is. Iil i k ó : Tisztelt Végreha jtóbízottség! A VII. kér. Tanács Végrehajtóbizottságának és a Tanácsiak a munkájáról általában | _____________________________ k/S I JWBBB » .. z&p