1960. július 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

227

i i a dijakat, amit nem tartok helyesnek. v Veres elvtárs nem volt jelen, amikor - körülbelül 1 vagy 2 hónappal ezelőtt - vita volt ezzel kapcsolatban. Azt nem vállal­nám, hogy a Végrehaj tóbizottság^Ítélje oda az Í7 dijat /ne# annalyf akinek a birálóbizottság Ítélte oda, hanem egy másiknak. Ezt nem vállalnám és inkább ki»ennék a teremből. Ezért javasolom ezt a mó­dot, ami a Végrehajmóbizottság szempontjából teljesen megfelelő. Harrer: A múltkoriban tárgyaltuk! P e r é n y i : Tárgyaltuk, de a szöveg nem úgy néz ki. v A határozati javaslat 3«/ pontjának megváltoztatására is javaslatot teszek, mégpedig úgy, hogy az utolsó mondatot hagyjuk ki, tekintettel arra, hogy a határozati javaslat 2./ pontjába vettem be azt, hogy a pályadijak kiosztásához a Végrehajtóbizottság jóvá­hagyását kell kérni. Ha a Végrehajtóbizottság ráruházta a szakigaz­gatási szerv vezetőjére, hogy kisebb jelentőségű dolgokban irjon ki pályázatot, a meglévő irányelvek szemelőtt tartásával és a meg­lévő keretek mellett, akkor azt már nem érdemes behozni. Egyébként a helyzet az, hogy a szakigazgatási szervek felett van egy felügye­letet ellátó végrehajtóoi zott sági elnökhelyettes. Nem tudom, hogy érthető-e az, arait mondok. Elnök i arról van itt szó, hogy bizonyos módosítást kell végrehajtani az eddigi kialakult gyakorlaton. Azért van szük­ség módosításra, raert itt nenu>csak osztályvezetők vannak, hanem vannak előadók is, vagy csoportvezetők, akik a pályázat meghirde­téséről tárgyalnak, és megjelennek cikkek a sajtóban, hogy a ^ővá- rosi Tanács Végrehajtóbizottsága pályázatot hirdet erre vagy arra. Sokszor nem is tudunk a dologról, és máris megjelenik a cikk, hogy ^ pályázati hirdetés van kiirva. A Végrehajtóbizottság a város gaz­dája. Nyilvánvaló, hogy minden szerv, amely a szakigazgatási szer­veken belül dolgozik, ilyen vagy olyan formában alá van rendelve a Végrehajtóbizottságnak. Nem azért, mintha az elvtársak rosszindu­latunk lennének, hanem az ellenforradalom előtt,vagy az után - nem tudom, hogy mikor - olyan szokás alakult ki, hogy a Végrehajtóbi­zottság nevében hirdetik meg a pályázatokat, annak a nevében bírál- . ják elVés osztják ki a dijakat, - ós utólag jön a Végrehajtóbizott­sághoz a jelentés, hogy' ezeket és ezeket a dijakat adtuk ki. Ezt az állapotot akarjuk megszüntetni. Egyszóval: minden olyan nagyobb je­lentőségű kérdésben, amely érinti a város nagyobb, vagy jelentősebb közületeit, a Végrehajtóbizottság jóváhagyása kell a tervpályázat I —: zü- 47 -

Next

/
Thumbnails
Contents