1960. július 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
216
to.,. j rt - 37 - ^ Mit lehetne csinálni? Talán azt, hogy tanácstagjaink a kisebb, helyi vonatkozású kezdeményezéseket karolják fel, amelyek nem tanácsi és nem állami erővel vannak kapcsolatban. Inkább ezeket kellene kidolgozni. Ezek látogatások, kisebb megbeszélések és a lakossággal valé különféle tanácskozások formájában merülhetnek fel. Úgy gondolom, hogy inkább ez volna a célravezető dolog. Természetesen időnként tudunk megbeszéléseket tartani bizonyos rétegekkel is, itt azonban fennáll az a helyzet, hogy nem minden körzetnek van pl. vasutas-rétege, vagy orvos-rétege, és nem mehetünk té minden körzetbe egészségügyi kérdésekkel, - bár egyseer-egyszer oda mehetünk egészségügyi kérdésekkel is. Azt hiszem azonban, hogy inkább ezt az utat kellene járnunk. A dolog másik része az, hogy igazuk van azoknak az elvtársaknak, akik azt javasolják, hogy kollektive kell kézbevenni azokat, akik nem tartanak beszámolókat. Ehhez azonban az kell, hogy adják meg az elvtársak, hogy kik ezek. Addig pedig valamilyen formában osak ezt kell szorgalmaznunk. Bizzuk meg a szervezési osztályt, hogy dolgozzon ki jobb módszereket. Túl sokat nen tudunk javitani, de valamit lehet javitani. \ Ambrus* Csak a Tanácstörvény keretein bellii tudunk javitani, - amig a Tanácstörvény előirja az évi kétszeri beszámolókat . Elnök* Javasolom a Végrehajtóbizottságnak, hogy fogadjuk el azt, hogy a Végrehajtóbizottság intézzen felterjesztést az illetékes kormányszervekhez. Tárjuk fel, hogy milyen akadályai vannak a tanácstagi beszámolóknak, amely akadályok bizonyos vonatkozásban eredménytelenné teszik a lakossággal való érintkezést, - és javasoljuk, hogy egy évben egyszer legyen beszámoló. Azonkivül ki kell dolgozni számos olyan módszert, amelyek a tanácstagok mindennapi érintkezéséből adódnak és a lakossággal való érintkezés szempontjából megoldást jelenthetnek. Rendben van igy? Ambrus * Szeretnék még valamit megjegyezni. Háber elvtárs a felszólalásában elmondotta, hogy tipus-válaszokat adnak a kerületi éa a fővárosi tanácstagok beszámolóin elhangzott kérdésekre és javaslatokra, és javasolta Háber elvtárs, hogy a szak- igazgatási szervek adják meg a szakszerű válaszokat. A helyzet az, hogy minden tanácstagi beszámoló előtt, az eligazítás során, felhívjuk a tan lestagok figyelmét arra, hogy mi a Fővárosi Tanács R részéről, a kerületi tanácsok végrehajtóbizottságai a saját kerületük részéről biztosítják, hogy szakemberek rendelkezésre álljanak, L---------- —fel ;wmmm *