1960. július 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

212

I és úgy gondolom, hogy a kerületi tanácstagok beszámolóinak ez a kiegészítése sokkal jobb, mintha a fővárosi tanácstagok külön beszámolókat tartanának. Úgy is helyikérdéseket pertrak- tálnak a fővárosi tanácstagnak, amelyekre lényegében alig, vagy egyáltalán nem tud válaszolni. így voltam én is sok kérdésben és kénytelen voltam odafordulni a kerületi tanács kiküldöttjé­hez, hogy legyen szives feljegyezni. v Két dolgot szeretnék ezzel kapcsolatban meg­jegyezni'. Amikor a fővárosi tanácstag önállé beszámolót tart, vagy hozzászól egy kerületi tanácstag beszámolójához, akkor a problémákat általában a fővárosi tanácstagnak cimezik, nem a kerületi tanácstagnak és azt várják, hogy a panaszokat bizonyosabb hatékonyabban intézi majd el, mint a kerül ti ta­nácstag. Szeretném tehát felhívni a szervezési osztály figyel­mét arra, hogy kialakult egy válaszadási zsargon: az, hogy a problémákra tipusválaszokat adnak. Felvetem azt a gondolatot, hogy a fővárosi tanácstagok beszámolóin elmondott panaszokra ne a kerületi tanácsok válaszoljanak, hanem az itteni szakigaz­gatási szervek. Nőne igy a fővárosi tanácstag tekintélye, még­ha elutasító is a válasz. Látnák, hogy egy felsőbb szerv fog­lalkozott panaszukkal. Lehet, hogy ez nehézségeket okozna. Ha pedig esetleg nem volna lehetséges, akkor felkérem Ambrus elv­társat, hogy nézzék meg azokat a válaszokat, amelyeket a kerü­leti tanácsok esetenként adnak. Vágvölgyi : Sohasem zárkóztam el az önálló beszámolók elől, tapasztalataim azonban hasonlítanak Háber e]vtárséihoz. A fővárosi tanácstag hozzászólása életsze­rűbb egyrészt, másrészt pedig nagyon fennáll a veszélye annak, hogy egy-egy vakolatdarab lehullásáról szóló panasz eluralja a kerületi beszámolót. Az én választókerületemben 13 kerületi körzet van. Legalább 3 körzeti beszámolóra elmegyek és ott több választóval találkozom a kerületből, mint az én önálló beszámolómon, még akkor is, ha ott esetleg 5.ooo választóval szemben rovom le kötelességemet. Harrer elvtárs hiába próbálja \ megmozgatni az egész választókerületét: önálló beszámolóján csak egy töredéke jelenik meg annak a hallgatóságnak, amellyel Li -I- 32 -

Next

/
Thumbnails
Contents