1960. június 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

79

i elvtárssal is egyetértek abban, hogy a társadalmat is be kell vonni és helyesebb propagandát kell folytatni. Amit Háber elvtárs mondott a szervezésről, azzal agyetértek, de azért nem tudom elválasztani az élelmiszeriparban az ipari tanulóképzést éa a szakmunkás-hiányt. Előbb-utóbb elvesz a pékeknek egy része és évről-évre nő a túlórák száma. Elnök: Elmondom, hogy ez a probléma-komplexus hogyan került ide a VB* elé. Eredetileg csak annyi történt, hogy Mosonyi elvtársék vizsgálták a kérdést főleg ennél a két igazgató­ságnál, raert i$t bukkant ki a túlórák elszaporodása. Készítettek egy jelentést, amelyet megnézett a VB. elnöksége. Verés elvtársnak az volt a kívánsága, hogy a jelentés kerüljön a VB. elé, X nézzünk szembe azzal, hogy miről is van szó. Ez az előterjesztés előkészítve nem volt. Ezt töb­ben észre is vették, igy Dezséry elvtár3 is. Nem úgy került ide, mint ahogy az ilyen anyagok általában szoktak. A határozati javas­latok sem látszanak megoldani a kérdést. Én többször meg is kérdez­tem, hogy nem tudtok-e ezeknél hathatósabb határozati javaslatokat hozni, de egyelőre nem tudtak. Azt mondotta viszont Veres elvtárs, hogy hívjuk ide ezeknek a nagyvállalatoknak a vezetőit, és a kisebb élelmiszeripari vállalatoknak a vezetőit, mondják el a véleményüket. Hívjuk ide a Munkaügyi Minisztérium képviselőjét is. Most már valamivel többet is értünk e kérdésekből, mint a tárgyalás előtt. Ezt nem lehet letagadni. Nem volt hiába­való az eltöltött idő, még akkor is, ha egy órával túlhaladtunk a tervezett időtartamom. Van itt néhány nagy hiba. Az egyik az a oirculus vitiosus, amelyet a tyuk és a tojás esetének nevezett Ferenczy elvtárs. Ha csökkentjük a túlórák 3zámát, akkor nő a fluktuáció a rosszul megállapított bérek miatt. Igaza van, tegnap még én sem tudtam róla. A Munkaügyi. Minisztérium egyre kevesebbét foglalkozik munkaerőgazdálkodással. Valamikor mással sem foglalkoztak csak munkaerőgazdálkodással és azt elég jól is csinálta a Hivatal. Most azonban úgy látszik, hogy ez teljesen sutba van dobva, most kizáró­lag az alapbérekkel, a bérezéssel foglalkoznak és a VB. ülésére olyan szakértőt küldenek el aki ehhez ért, de nem ért a munkaerő­gazdálkodáshoz #nem is foglalkozik vele. L-------------- J- 34 - 35 -

Next

/
Thumbnails
Contents