1960. március 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

27

ezek a hatásköri, mondjuk: presztiz3-kérdések elesnének. Nem gondo­lok arra, hogy ebben a tekintetben most állástfoglaljunk, ezért 11 a következő formában terjesztem elő a javaslatomati" A végre­ha jtóbizottság keresse meg az épitésügyi minisztert Budapest és környéke általános rendezési tervének megállapitására és végre­hajtására vonatkozó jogszabály alkotására." Ezt feltétlenül ren- , dezni kell. Különbség van a megállapítás és a végrehajtás között. Egyszerű dolog volna, hogy megállapítsák a tervet, éo nz - mint x más jogszabály - érvényes bármely hatóságra, amely az illető kör­zetben van. Ennek azonban végrehajtási témái lesznek, - előfordul, hogy ebben a körben témákat kell elintézni. 2ehát nemcsak megálla­pításról van szó, hanem az általános rendezési tervnek Liiként való alkalmazásáról is szó lehet, és ebben a tekintetben kívánatos, hogy ezt ugyanaz a szerv végezze, amely a megállapítást is végzi. Ezért nyújtottam be a második tiszteletteljes javaslatomat. Ezzel be is fejezem felszólalásomat. Ha ne is élvez­hetjük azt, hogy ebben a vitában jobban kidomborodjék mind^az a sok szép éa jó, amit ettől a tervből várunk, azt hiszem, Veres elv- társ megnyugodhat abban, hogy az az előterjesztés, arait ő tett, \ kevés szóval úgyan, de igaz érzóaekkel találkozott, és ilyen igaz érzéssel ajánlom én is elfogi dá3ra. Elnök: Szavazzunk, elv társak? Elfogadja a végre­ha jtóbizottság? B ar t o 3i Egy javaslatot teszek. Miután nagyon sokan mo3t ismerkednek meg először ezzel a kérdéssel, felvetem, vájjon nem lehetne-e 15-20 perces szünetet tartani, amely idő alatt jobban megnéznék a térképeket az elvtársak, és akkor kiala­kulhat a vita, vagy a kérdések sorozata, ami által még jobban meg lehet világítani a problémát, ha vannak kérdések, amelyek most még nem egészen ért etők, vagy pedig amelyek további kimunkálást igé­nyelnének. Ver e s: Ez az első tanácskozás, amelyet követni fog­nak majd további tanácskozások. Úgy tudom, hogy a Budaposti Párt­bizottság napirendre fogja tűzni ezt a kérdést, - tehát itt már szélesebb plénura előtt kerülfll tárgyalásra, amely tanácskozáson rósztvtí3ZÜnlc mi i3 és az érdekelt szervek is. Most 20 perc alatt ne próbálja meg 3enki 3em azt, hogy megismerkedik ezzel a kérdés­sel, mert az nem fog menni. Ennyi idő, sőt még több idő is kevés ahhoz, hogy ilyen óriási jelentőségű terveket át lehessen banulmá- Y nyozni. /Közbeszóláo* Amelyeken éveken keresztül dolgoztak!/ L----------------d * - 17 - í 4 »

Next

/
Thumbnails
Contents