1960. március 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

11

j i A Kormány jóváhagyott néhány fontosabb fejlesztési mutatót, amelyek a rendelkezésünkre álló beruházási keret felhaszná­lását is meghatározzák az érintett ágazatoknál. A fejlesztési mutatók előírják, hogy 1960-ban 3.734 lakás épí­tését kell állami erőből befejezni és 3.730 lakás építését megkezdeni, 110 általános iskolai tantermet koll létesíteni, •az óvodai férőhelyek számat pedig 300-zal koll növelni, Meg kell kezdeni további 66 általános iskolai tanterem épitését. E mutatók csak a központi beruházási keret terhére végzett fejlesztésekre vonatkoznak, A községfejlesztési alap terhére megtervezett fejlesztések ezeket a számokat növelik. A Kormány a Fővárosi Tanács részére 2.081.04 millió Ft bér­alapot hagyott jóvá ./Ebben az összegben nem szerepel a keres­kedelmi osztályhoz tartozó vállalatok béralapja./ Ez az összeg szükséges ahhoz, hogy 1960-ban 137.089 fő dol­gozót foglalkoztassunk a tervekben előirt feladatok teljesíté­se érdekében. A foglalkoztatott dolgozók közül 96.894 munkás, 21.049 pedig alkalmazott. Az összlétszámban szerepel 16.825 házfelügyelő és egyéb,házhoz beosztott dolgozó is, A tervek szerint az átlagbér kisebbmérvü növelésére nyilik lé4* hetŐ3ég 1960-ban, ennek előfeltétele azonban az, hogy az elő­irt termelékenységet elérjük. Az 1959. IV. n.évi tényszámok ta­núsága szerint ennek minden feltétele megvan, mert dolgozóink a kongresszusi verseny lendülotében a tervezettnél lényegesen magasabb termelékenységet értek el. A tervek teljesítéséhez szükséges anyagokat is megterveztük. Összesen 120-félo, O.T. mórleges anyagra készítettünk javasla­tot. A Kormány jóváhagyása alapján coáknom kivétel nélkül be lehet szorozni a termeléshez szülc3égos anyagokat, nehézségekre olsősorban a rúd és idomacél, a cement, a fenyőfürószáru, va­lamint a gázolaj ellátás területén számíthatunk. Az 1960. évi beruházások végrehajtasához 1,436 millió Ft áll rendelkezésünkre. Ebből 826.4 millió Ft a szakigazgatási szer­vek irányítása alatt működő vállalatok, intézmények fejleszté­sét szolgálja 609,6 millió Ft .pedig az 1960. évi lakásépítések kerete. A szakigazgatási szervek beruházási keretei közülki­sebb a Közmű Igazgatóság előirányzata 315.8 millió Ft. Ezen be­lül a gáztermelés és szolgáltatás előirányzata 164.3, a viz és csatornaépítésre előirányzott összeg 122.4 millió Ft. ✓ / Jelentős összeg /224.6 millió Ft/ jut a közlekedés fejleszté­sére. Ezenkívül a Földalatti Vasút előirányzata 68.8 millió Ft. Itt tartós állagmegóvási munkákat végesnek, ami lényegében azt L_ J 0- 4 roi

Next

/
Thumbnails
Contents