1960. február 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
76
.1 — * , -37 - I megbeszéléseken, akkor felvetődtek ezek a problémák is, de nem tisz- \ tázódtak a minisztériumokkal, ügy véljük, hogy a szaktárcák most már belementek átmenetileg ebbe a megoldásba, amig ezt végkép nem tisztázzák a művelődésügyi minisztériummal, hogy a mi tanulmányi felügyelőink is, innen az osztályról, akik régebben i3 foglalkoztak a technikumok kérdéseivel, szintén résztvesznek abban a felügyeletben, amelyet eddig a szaktárcák részéről végeztek. Fái elvtársnő részben már válaszolt Vágvölgyi elvtárs kérdéseire. Ehhez még hozzáfűzöm, hogy ezt az anyagot valóban nern az egész oktatási állandó bizottság előtt tárgyaltuk meg, hanem egy ' kollektíva előtt, amelyben résztvett Fái elvtársnő, mint az oktatási állandó bizottság elnöke, résztvett továbbá a művelődésügyi minisztérium képviselője, a Pedagógus Szakszervezet, a Budapesti Pártbizottság képviselője. így tárgyaltuk meg ezt a jelentést, és akkor még valóban arról volt szó, hogy ez bejelentésként kerül a végreha jtóbizottság elé. Az állandó bizottság tehát igy kapcsolódott bele ebbe a munkába, hogy Fái elvtársnő résitvett ezen a megbeszélésen. Az anyag majd most kerül részletes megvitatásra jz állandó bizottság elé, Egyébként pedig a jelentés Ö33zeállitása úgy történt, hogy felhasználtuk a mi tapasztalatainkat, az instruktorok tapasztalatait, továbbá az I.,a XII., a XIII. és a XVIII.kerület)en megkérdeztük a pártbizottságot, a végrehajtóbizottságot, a Pedagógus Szakszervezet az ott lévő ifjúsági szervezeteket, a liőtanácsot, valamint az oktatási intézményeket is ezekről a problémákról, és N ennek alapján állítottuk Ö3sze a jelentést, amely azután a végreha jtóbizottság elé került. E 1 n ö k:Megnyitom a vitát. Ki kiván hozzászólni? Háber: Féltéit kérdésemmel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy olyan panasz érkezett az egyik kerületből a fővárosi tanács pártbizottságához, - a kerület egész pártvezet "sége itt járt- hogy a fővárosi t nács vezetési módszere olyan, hogy egyrészt az operativitásukkal belenyúlnak az önálló kerületi hatáskörbe, másrészt túlzottan 30knak tartják az írásos utasításokat, körleveleket, túlzottan rövid határidőket szabnak a kerületi osztályvezetőknek, igen soknak tartják a közvetlen körtelefonálások számát, amelyek azonnali határidőkéi szabnak meg.Ezek a jelentések, amelyek hozzánk jöttek, azt igazolják, hogy az osztálynál nincs meg a kellő, a munka- terv szerinti munka, é3 nem veszik figyelembe a kerületekbe leadott hatásköröket. Mmmm 8zeretném felhívni vovásznay elvtárs figyelmét #- bár nem nevezem meg u kerületet - erre a jelzésre, 03 amennyiben i^—fotá- —I mmmmmmmmmHm _ _______________________________________________________—■ tó n