1959. október 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
222
hanem általában a kulturális élet mindaa vonatkozására, a múzeumokra é3 igy tovább, - még olyan múzeumokra is, amelyek a 3aját kezelésünkben vannak, mint pl. Auquincum stb. így tehát az a véleményem, hogy ennek a testületnek meg kell állapítania, hogy a Hivatalnak milyen kapcsolata l9gyen az Országos Idegenforgalmi Tanáscsal és az IBUSz—szál. Az előtérjesztésben éppen ezek a szempontok nen merülnek fel. De^ia a kapcsolatot megvizsgál jkk, akkor Í3 számunkra csak olyan következtetés adódhat, hogy a fővárosnak szüksége van ilyen különálló intézményre, amely speciálisan a főváros kérdéseivel foglalkozik. Tehát két következtetést vonok le. Az egyik az, hogy szükség van ilyen intézményre, a másik pedig az, hogy fővárosi vonatkozásban ennek az intézménynek a művelődési szintjét kell aláhúznunk. Szeretném hozzátenni, hogy felső szinten a művelődésügyi minisztériummal tárgyaltunk. Természetesen nem kívánnak felső szinten idegenforgalmi kérdésekkel foglalkozni, de nem zárkóznak el az elől, hogy a főváé rosi tanács népművelési osztálya ezeket, a kérdéseket intézze. Az előterjesztésben felmerült az a kérdés, - é3 csatlakozni szeretnék Kovács elvtárs felszólalásához - hogy a végrehajtóbizotts ság elnökhelyettesének közvetlen felügyeletét tartaná helyesnek. A mai konstrukcióban ez egyrészt túlzott önállóságot biztosítana, másrészt éppen ennek következtében kiesik az ellenőrzés lehetősége. Ezt tehát gyakorlati utón a fővárossal kapcsolatban nem lehet megoldani. Révé sz:Én is egyetértek azzal, amit Kovács elvtárs mondott, - az idegenforgalom óriási jelentőségével, elsősorban politikai, azután é'smx&páttouMfc kemény valutában jelentkező jelentőségével és igy tovább. Persze, a Fővárosi Idegenforgalmi Hivatal területén történtek komoly hibák. Lánczo3 elvtárs azt mondta, hogy neki,mint az IBUSz vezérigazgatójának é3 nekem, mint az Idegenforgalmi állandó bizottság elnökének,nincsen kapcsolatunk. Ezt a problémát megoldhatjuk, annyival is inkább, mert most már az Országos Idegenforgalmi Tanács képviselője is résztvosz tanácskozási joggal nz állandó bizottság ülésein. Ugyanezt megteheti az IBUSz is, hogy jobb legyen a kapcsolat közöttünk. ;tara , - 69 - 70 ^